Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Most szeptembertől heti öt testnevelésórája lesz az ország összes elsősének, ötödikesének és kilencedikesének. Kérdés, hogy az iskolák egy része hogy tudja megoldani a megnövekedett óraszámot úgy, hogy minden ötödik intézményből hiányzik a tornaterem - írja az Index.
Az idei tanév még csak az első lépés abban a programban, amit tavaly karácsonykor szavazott meg az Országgyűlés - írja az Index. Ha nem változtatnak addig a törvényen, négy év múlva az összes évfolyamnak lesz heti ötször tesi órája. Bár egyelőre csak három évfolyamot érint a megnövekedett óraszám, a lap szerint még kérdéses, hogy tudják teljesíteni az iskolák az előírást.
Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere így nyilatkozott: "A gyerek egyébként végtelenül egészséges szervezet, nyugodtan testnevelhet kinn, a szabadban, nyugodtan rohangászhat a lépcsőn, és mondhatok sok mindent. Én is testnevelő vagyok, azért merem mondani. Az én iskolámban annak idején 1800 gyereket tanítottunk, tíz darab első osztály volt - tíz darab első osztály volt! -, volt egy tornaterem, három részre osztható, két sportudvarral, egy lépcsőházzal meg aulával, és érdekes módon megoldottuk a problémát".
A hatályos jogszabályok viszont ma már nem engednek ekkora szabadságot. Bár ez alapján minden iskolában kellene legyen sportudvar és tornaterem, a valóság ettől távol van.
Szabó Máté ombudsman szerint az iskolák 20 százalékának nincs saját tornaterme vagy tornaszobája. Menekülőút viszont van: a gyerekeket át lehet vinni egy másik iskola tornatermébe. Az Index szerint viszont ez sem megoldás, mert már most nincs elég tornaterem.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.