szerző:
hvg.hu

A tavalyi szinte folyamatos és markáns esés után idén az első nyolc hónapban lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke.

Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint augusztusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is kissé romlottak, és nagyon pesszimista hangulatot tükröznek.

Az üzleti szférán belül az ipari várakozások érezhetően, az építőipariak és kereskedelmiek ennél kevésbé lettek rosszabbak a júliusinál, miközben a szolgáltató cégek pesszimizmusa valamelyest csökkent. Az ipari bizalmi index – a júniusi és júliusi kisebb javulás után - augusztusban ismét csökkent, s nagyjából a két és fél évvel ezelőtti szintjére került.

A folytatást olvassa el a Jobline Magazinban.

Ezek lettek idén az aranyszalagos minőségi magyar élelmiszerek

Ezek lettek idén az aranyszalagos minőségi magyar élelmiszerek

Több mint 15 milliárd forintnyi vagyont foglalt le tavaly a rendőrség

Több mint 15 milliárd forintnyi vagyont foglalt le tavaly a rendőrség

7 üléssel támad a Mercedes GLS, ami még a BMW X7-nél is nagyobb

7 üléssel támad a Mercedes GLS, ami még a BMW X7-nél is nagyobb

Az állam húzta ki a csávából az Erdei elnökölte bokszszövetséget 303 millióval

Az állam húzta ki a csávából az Erdei elnökölte bokszszövetséget 303 millióval

Lesújtottak a világ első "törvényen kívüli" tengeri lakhelyére Thaiföldön

Lesújtottak a világ első "törvényen kívüli" tengeri lakhelyére Thaiföldön

Kellemetlen ember, mégis megkapta a legmagasabb francia kitüntetést

Kellemetlen ember, mégis megkapta a legmagasabb francia kitüntetést