szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kizárólag nők dolgoznak egy autógumi-szervizben Texasban, de nem csáberejükre alapozták az üzleti sikert, hanem a fizikaira: bizonyítani akarják, hogy a nők is képesek megbirkózni olyan munkával, amely hagyományosan férfitevékenységnek számít.

Az abroncsszervizben hét nő dolgozik, és emelgeti esetenként a legnehezebb teherautó-gumikat is. A vállalkozás nagyon sikeres, pedig helyén korábban is gumiszervizek voltak, ám mindegyik lehúzta a rolót a gyenge forgalom miatt.

Nem bikinis munkaruhájú autómosóról van szó, hanem teljesen normális szervizről, és a vendégkör nemcsak férfiakból áll. Ugyanakkor akad néha olyan férfi, aki fejcsóválva megjegyzi, hogy a nőknek konyhában a helyük, nem lenne szabad férfi munkával bajlódniuk. Az ilyen megnyilvánulás csak erősíti a dolgozók eltökéltségét. 

"Szilárd meggyőződésem, hogy nők is el tudják végezni mindazt, amit a férfiak. Négy fivérem van, mindent meg tudok csinálni, amit ők" - idézte a még csak 19 éves Andrea Rodrigezt, a szerviz vezetőjét a Yahoo amerikai hírportál.

 

„Valakinek dolgozni is kell” – Nagy Ervin ezért nem gyalogolt Magyar Péterrel a Nagyváradig tartó túrán

„Valakinek dolgozni is kell” – Nagy Ervin ezért nem gyalogolt Magyar Péterrel a Nagyváradig tartó túrán

Egy elég különleges számítógéppel rukkolt ki a Huawei

Egy elég különleges számítógéppel rukkolt ki a Huawei

Caramel: „Ezek a f*szfejek Oxfordon annyit tanultak meg, hogy kell megosztani az embereket”

Caramel: „Ezek a f*szfejek Oxfordon annyit tanultak meg, hogy kell megosztani az embereket”

Nyári táborba megy a gyerekem, mit tegyek, hogy a legjobb legyen ez neki? – Kasszakulcs

Nyári táborba megy a gyerekem, mit tegyek, hogy a legjobb legyen ez neki? – Kasszakulcs