szerző:
MTI

Az EDF Démász saját képzési programot indít; mivel majdnem 20 éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a villamosenergia-ipari cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást – mondta el a cég vezérigazgató-helyettese a Jedlik Ányos Képzési Programról.

Hiezl József kifejtette: az EDF Démász 2010-ben meghatározta a következő években szükséges szerelői létszámot és erre alapozva kidolgozott egy saját, két éves hálózati szerelő képzési programot.

A cég jelenleg több mint ötszáz villanyszerelőt foglalkoztat Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében. A következő húsz évben várhatóan 200-220 munkatárs megy nyugdíjba, ezért indították a programot és a következő évtizedben a tervek szerint évente 10 fiatalt képeznek majd - ismertette a vezérigazgató-helyettes.

A szakiskoláknál az EDF Démász tavaly pályázatot hirdetett. A programra 37 fiatal jelentkezett, közülük 11-et választottak ki a képzésre. A Bajáról, Kecskemétről és Szegedről érkező villanyszerelő tanulók a társaságnál töltötték a szakmai gyakorlatukat, miután tanulmányi eredményeik, szakmai elkötelezettségük és szociális helyzetük figyelembevételével bekerültek az ösztöndíj programba.

A júniusban eredményes szakmunkás vizsgát tett villanyszerelőkkel az EDF Démász egyéves munkaszerződést kötött, ők körzetszerelőként dolgoznak tovább és részt vesznek a társaság által kidolgozott Jedlik Ányos Képzési Programban. A bentlakásos iskolai képzés 2012 szeptemberétől kezdődik, és 2013 májusáig tart. A tanév folyamán a pályakezdő szerelők minden héten két napot tanulással, három napot munkával töltenek. A legjobban teljesítő szerelőknek jövőre az EDF Démász Partner Kft. vagy a Primavill Kft. hosszú távú munkaszerződést ajánl, illetve ajánlólevéllel támogatja a fiatalok elhelyezkedését.

A képzés során a harmincöt oktató a cég munkatársai közül kerül ki. A programban a tanulók nemcsak a speciális szakmai tudást sajátíthatják el, hanem gazdálkodási, informatikai, kommunikációs és nyelvi óráik is lesznek.

Az EDF Magyarországon a villamosenergia-ipari tevékenységek teljes palettájával foglalkozik, mintegy 775 000 lakossági és vállalati ügyfélnek szolgáltat villamos energiát, és 32 000 kilométer hálózatot üzemeltet az EDF DÉMÁSZ-on keresztül.

Hatalmas akkumulátor jön a Redmi olcsó csúcsmobiljába

Hatalmas akkumulátor jön a Redmi olcsó csúcsmobiljába

Most Szicíliánál pusztult el egy bálna, aminek a gyomra tele volt műanyaggal

Most Szicíliánál pusztult el egy bálna, aminek a gyomra tele volt műanyaggal

Kiszivárgott, mit találtak a lezuhant Boeing 737 MAX 8 feketedobozában

Kiszivárgott, mit találtak a lezuhant Boeing 737 MAX 8 feketedobozában

A takarítók szerint óránként 2500 forintot kellene keresniük

A takarítók szerint óránként 2500 forintot kellene keresniük

Megindokolta a kormány, miért vette le a Hajógyári-szigetet a világörökségi listáról

Megindokolta a kormány, miért vette le a Hajógyári-szigetet a világörökségi listáról

Három hónapra felfüggesztették az amerikaiak a Huawei elleni intézkedéseket

Három hónapra felfüggesztették az amerikaiak a Huawei elleni intézkedéseket