szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MSZP foglalkoztatáspolitikai programjának célja, hogy minden családban legyen valaki, akinek biztos munkahelye van és tisztességes bért kap - közölte Mesterházy Attila a dokumentumot ismertető konferencián pénteken.

Az MSZP programja szerint a minimálbér és a garantált bérminimum vásárlóereje nem csökkenhet, azonban a foglalkoztatás költségei sem emelkedhetnek elviselhetetlenül - mondta Mesterházy.

A párt ígéretet tesz a munka törvénykönyvének megváltoztatására, valamint - ha kormányra jut - öt hónapra emelné az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát.

Mesterházy Attila arról is beszélt, hogy a közmunkát átmeneti, válság idején szükséges foglalkoztatási formának tartják, de úgy vélik, annak értékteremtőnek kell lennie, segítenie kell a visszatérést a munkaerőpiacra, és biztosítania kell a megélhetést, amihez 47 ezer forint nem elég.

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon