szerző:
MTI/Magyar Hírlap
Tetszett a cikk?

A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek – mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlap hétfői számában.

Most 4 950 hallgatónak kezdték folyósítani a kizárólag a képzési költségre fordítható új Diákhitel 2-t, míg a már jól ismert eredeti Diákhitelnek 7 100 új ügyfele lett.

A Diákhitel Központ vezérigazgatója szerint egy felmérés jelezte, hogy az új önköltséges hallgatók harminc százaléka igényelheti majd a Diákhitel 2-t. Végül mégsem élt e nyolcezres diáksereg a lehetőséggel.

Ezt Bugár Csaba azzal magyarázta, hogy a fiatalokban van némi félelem. Bár a diplomások között kisebb a munkanélküliség, ma nagyon nehéz elhelyezkedni. Ha sikerül is, akkor sem feltétlenül a végzettségének megfelelő helyre kerül a frissdiplomás, s így jövedelme az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb lehet.

A költségtérítéses hallgatók az előző években a "hagyományos" diákhitel keretében szemeszterenként átlagosan 210-220 ezer forintot vettek fel. Most a Diákhitel 2 nyomán az önköltséges diákok átlagosan 230 ezer forintot igényeltek.

Minimális a különbség, ráadásul a sajtóban alig lehet arról olvasni, hogy az állami kamattámogatás révén ezt a pénzt mindössze két százalék kamatra veszik fel a fiatalok - jelezte Bugár Csaba.

Közel a vég a Windows 10 számára, és ennek kezd látszata lenni

Közel a vég a Windows 10 számára, és ennek kezd látszata lenni

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?