Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Százezren vehetnek részt az idegen nyelvi és informatikai képzéseket magában foglaló Tudásod a jövőd projektben 2014 augusztusáig - közölte a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) csütörtökön
A hivatal tájékoztatása szerint a programban valamennyi, a szerződéses feltételeket teljesítő képző intézmény részt vehet. Csütörtökig 338 céggel egyeztetettek az együttműködésről, és eddig 24 képző intézmény teljesítette a kritériumokat maradéktalanul. Hozzátették: utóbbiakkal szerződést is kötöttek, és közülük öt már elindította a képzést. A közlemény szerint a projekt szakmai tanácsadó testülete még az idén további 83 képző intézményről dönt, a szerződéskötés és a képzések megjelentetése pedig folyamatos.
A KIH arra hívta fel a figyelmet, hogy a képzők köre nincs behatárolva, ám minden képzőnek a - nyilvánosan is elérhető - feltételrendszernek kell megfelelnie, amely nem tartalmaz szubjektív értékelési pontokat. Jelezték azt is, hogy a felnőttképzési törvény által kötelezően előírt adatszolgáltatási kötelezettségen túl további adatokat nem kérnek.
A tájékoztatás szerint a kiemelt projekt teljes költségvetése 12,5 milliárd forint, ebből 9 milliárd forint a képzési keret, ezt három képzési időszakban kötik le: 2013 június végéig 2,8 milliárd forintot, 2014 február végéig 4,8 milliárd forintot, míg 2014 augusztus végéig 1,4 milliárd forintot.
A KIH kitért arra is, hogy a szerződések nem megrendelések, a megrendelő a magánszemély, ő dönt arról, mely képzést választja. A megrendelők képzést és nem képző intézményt választanak - írták.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.