szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

2-2,2 milliárd forintra számíthat a Szegedi Tudományegyetem abból a 10 milliárdos keretből, amelyet a kiemelt- és kutatóegyetemek többlettámogatására szán a kormány. Ezzel együtt a mérleg másik serpenyőjében továbbra is ott van egy 4,2 milliárdos elvonás - olvasható a Szegedcafe.hu-n.

Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója a Rádió 88-nak elmondta: az eddigi tárgyalások alapján csak megerősíteni tudja, az idei költségvetési támogatás 4,2 milliárd forinttal csökken - számol be a Szegedcafe.hu. Megjegyezte: Debrecenben és Pécsett is hasonló a helyzet.

“Jelen pillanatban is folynak az egyeztetések, a sajtóból azonban már arról lehetett értesülni, hogy a Szegedi Tudományegyetem – mellette pedig az ELTE és a debreceni egyetem is – kiemelt státuszt kapott, így az elvonás mértéke is kisebb lehet. Január végén, február elején már látni fogjuk a számokat, amikből megkezdhetjük a 2013-as év költségvetésének tervezését” – mondta Majó Zoltán.

Hozzátette: az biztos, hogy az SZTE önállóan nem fog tudni 4,2 milliárd forintot kigazdálkodni, tehát költségvetési egyensúlyt egyelőre nem tudnak teremteni. “A kiemelt státusznak köszönhetően viszont az SZTE is részesülhet abból a 10 milliárd forintos keretből, amit az ELTE, az SZTE és a debreceni egyetem között osztanak majd szét. Hivatalos értesítést még nem kaptunk, de 2-2,2 milliárd forintra számítunk” – tette hozzá Majó Zoltán.

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná