szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Körülbelül tízezer embert bocsátanak el az állami vállalatok átszervezése miatt 2014 júniusáig Horvátországban. A legtöbb embert az állami vasúttársaságtól, az autópálya-kezelő vállalatoktól, a nemzeti légitársaságtól és a postától küldik el – jelentette be Sinisa Hajdas Doncic közlekedési miniszter kedden Zágrábban az állami vállalatok átszervezéséről szóló kerekasztalon.

A 23 cég 2012-es működésére vonatkozó elemzés azt mutatja, hogy a bevételek csökkennek, a veszteségek nőnek. A 2011 decembere óta hatalmon lévő balközép kormány tárcavezetője szerint az állami szektorban éveken át nem fejlesztéseket, hanem a foglalkoztatás mesterséges fenntartását finanszírozták.

A vállalatokat a szociális partnerekkel együttműködve úgy kell átalakítani, hogy azok versenyképesek és nyereségesek legyenek – mondta Hajdas Doncic.

Kérdés azonban, hogyan növelhetik bevételeiket az olyan társaságok, mint a tengeri kompjáratokat üzemeltető Jadrolinija, a vasúti személyszállítás vagy a postavállalat a szolgáltatások drágításán kívül, ami viszont negatívan hatna a gazdaságra. Az elbocsátások általi költségcsökkentés pedig a munkanélküliséget fogja tovább növelni – mutatott rá a miniszter.

Az átstrukturálás során a kormánynak tiszteletben kell tartania a támogatásokra vonatkozó európai szabályokat is. Például a Croatia Airlines feltőkésítése kompenzációs intézkedésekkel jár, így körülbelül 200 dolgozó elbocsátásával, egy repülőgép kivonásával és 12-13 járat megszüntetésével. A kormánynak azonban nincs más választása, mert a másik lehetőség a nemzeti légiszállító csődje – mondta Hajdas Doncic.

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól