szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tavaly 54 827 magyar állampolgár vándorolt be Németországba, ami csaknem 13 ezres, 31 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A bevándorlók száma alapján összeállított német listán Magyarország a negyedik helyen áll, Lengyelország, Románia és Bulgária után.

Tavaly több mint 50 ezer magyar költözött Németországba, ami 30 százalékot meghaladó emelkedés 2011-hez képest – közölte kedden a német statisztikai hivatal (Destatis).

A hivatal előzetes adatai szerint 2012-ben összesen 54 827 magyar állampolgár vándorolt be Németországba, ami csaknem 13 ezres, 31 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

Tavaly összesen 1 millió 81 ezer bevándorló érkezett Németországba a Destatis számításai szerint. Ez a legnagyobb szám 1995 óta, és 123 ezer fős, 13 százalékos növekedés 2011-hez viszonyítva.

A bevándorlók száma alapján összeállított listán Magyarország a negyedik helyen áll, Lengyelország, Románia és Bulgária után.

Németországból 2012-ben 712 ezren vándoroltak ki, ami csupán 5 százalékos emelkedés éves szinten. A vándorlási mérleg – a be- és kivándorlók különbsége – 369 ezer, ami ugyancsak a legmagasabb érték 1995 óta.

AFP / Arne Dedert

Németországból Magyarországra 28 619-en költöztek, a mérleg így 26 208 fős bevándorlási többletet jelez 2012-ben, az egy évvel korábbi 16 980 után.

A bevándorlási folyamat szerkezete nem változott, tavaly is elsősorban az európai uniós tagállamokból érkezők száma emelkedett – az egy évvel korábbihoz képest 96 ezerrel, 18 százalékkal –, a huszonhét EU-ország térségén belül pedig főként két régióból, az euróövezeti adósságválságot leginkább megszenvedő déli országokból és az unió keleti részéből költöztek Németországba.

Az EU-hoz 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott országok csoportjában a legnagyobb mértékben, 62 százalékkal a szlovén bevándorlók száma emelkedett. Magyarország a növekedés mértéke alapján összeállított térségi rangsorban a második helyen áll. Romániából 23 százalékkal, Bulgáriából 14 százalékkal, Lengyelországból pedig 8 százalékkal többen költöztek Németországba 2012-ben, mint egy évvel korábban.

Az adatok térség szerinti bontása alapján az látható, hogy a bevándorlók többnyire a leginkább prosperáló német tartományokat célozzák meg. Bajorországba például 192 ezer, Baden-Württembergbe pedig 171 ezer bevándorló érkezett tavaly.

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Már javában készült az ellenzéket háborúpártizó kampányra a CÖF, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf szakított a békementalitással

Már javában készült az ellenzéket háborúpártizó kampányra a CÖF, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf szakított a békementalitással

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe