szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

120-ról 300-ra növelik a foglalkoztatottak számát a Raiffeisen nyíregyházi műveleti központjában.

Kétszáz dolgozót vesz fel a Raiffeisen Bank nyíregyházi műveleti központjába, az álláslehetőségre hétfőtől lehet pályázni – jelentette be a pénzintézet nyírségi centrumának ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Vadócz Zsolt közlése szerint harmincan a központ telefonos ügyfélszolgálatán kapnak majd munkát, 170-en a fejlesztés alatt álló banki tevékenységekkel kapcsolatos adminisztratív munkakörökben helyezkedhetnek el.

A Raiffeisen Bank egy éve hozta létre nyíregyházi műveleti központját, ahol jelenleg már 120-an dolgoznak, s a következő háromnegyed évben a foglalkoztatottak számát több mint 300-ra növelik.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a Raiffeisen Bank fejlesztésének eddig első, illetve a mostani második fázisa után várhatóan egy harmadik szakasza is lesz, s végül 500-600 embernek ad majd munkát a pénzintézet a szabolcsi megyeszékhelyen.

Rezsőfi István, a térségi kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója arról tájékoztatott, hogy hétfőtől a jelentkezőket négyszintű kiválasztó rendszer alapján válogatják, s az első csoport képzése júliusban meg is kezdődik. A banki munkakörökbe számítógépes ismerettel bíró közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezőket várnak. Hozzátette: megváltozott munkaképességűek is pályázhatnak az állásokra.

Vadócz Zsolt az MTI kérdésére elmondta, a foglalkoztatás valójában a képzéssel indul, hiszen a betanítás napi 8 órában történik, és arra az időszakra már juttatásokat kapnak az érintettek.

Rezsőfi István hozzáfűzte, hogy európai uniós pályázati forrásból a képzésen résztvevők 40-45 ezer forint keresetpótló támogatást kapnak. Emellett budapesti gyakorlati képzésük idejére lakhatási támogatás is megilleti őket. A felvett dolgozók fele 70 százalékos bér- és járuléktámogatásban is részesül majd, cserében a Raiffeisen Bank nyolc hónapra garantálja az érintettek foglalkoztatását.

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól