szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Országszerte sztrájkot tartanak kedden az Amazon internetes áruház németországi dolgozói a Verdi szakszervezeti szövetség felhívására, fizetésemelést követelve.

A munkabeszüntetés a csomagküldő két legnagyobb logisztikai központjában - a hesseni Bad Hersfeldben és Lipcsében - kezdődött kedden kora reggel, a megmozdulás várhatóan az esti műszakváltásig tart.

A szakszervezet azt követeli, hogy az online kereskedő dolgozói számára is ugyanolyan feltételekkel kössenek kollektív szerződést, mint más kereskedelmi, illetve csomagküldő cég munkavállalóival, azaz egyebek mellett karácsonyi pénzt, az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi pótlék növelését követelik.

Ez a szakszervezet számításai szerint évente bruttó 9 ezer euró többletbevételt jelentene az Amazon dolgozóinak, amit a vállalat vezetése elutasít. Azt mondja, hogy az elosztó központokban dolgozók logisztikai munkát végeznek, jövedelmük a logisztikai szakmában szokásos bérek felső határán van.

Az Amazon Németországban 9 ezer embert foglalkoztat.

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

1 km hosszú naperőművet telepítene az űrbe Kína, már fejleszti hozzá a rakétát is

1 km hosszú naperőművet telepítene az űrbe Kína, már fejleszti hozzá a rakétát is

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó