szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csak kevés helyen van még hátra a béralku, ám az utolsó tárgyalások kevésbé gördülékenyen folyhatnak le az utóbbi hónapok inflációjának ismeretében - írja a szerdai Világgazdaság.

"Az illetékességi területünkön az érintett dolgozók létszámát tekintve 95 százalékban lezajlottak a bértárgyalások" – nyilatkozta a Világgazdaságnak Pataky Péter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke hozzátette: ezekben az esetekben többnyire született is megállapodás a szakszervezet és a munkáltatók között, csak kisebb részben volt eredménytelen a béralku. 

A megkötött béremelések 3,5 és 6 százalék felett szóródnak, az átlag négy százalék felett van. Az MSZOSZ indító ajánlata tavaly év végén 5,2 százalék volt. 

A szakszervezeti konföderáció elnöke a lap szerint elismerte, hogy a reálbérek mostani növekedése és az alacsony, 2 százalék körüli infláció nem javítja a szakszervezeti pozíciókat a még hátralévő bértárgyalásokon. A béralkuk során ugyanis a munkáltatók érvelhetnek azzal, hogy az alacsony infláció miatt egy viszonylag alacsony mértékű béremelés is segíti a munkavállalók megélhetését. 

"A konvergenciaprogramban a kormány maga is 3,1 százalékos inflációval számol az év egészére. Mi sem egy- vagy kéthavi, hanem éves inflációval számolunk, az egy évre szóló bérmegállapodásokban a pénzromlás várható éves adatát nézzük. Ezért a 3,1 százalékos béremelési mértékből a még hátralévő bértárgyalásokon sem kívánunk engedni" – jelentette ki Pataky Péter.

Elindultak az első önvezető taxik Németországban

Elindultak az első önvezető taxik Németországban

Gyurcsány Ferenc fikciót ír az elefántcsonttoronyban

Gyurcsány Ferenc fikciót ír az elefántcsonttoronyban

Az ország legtehetősebb helyén háromszor annyit keresnek az emberek, mint a legszegényebb járásban

Az ország legtehetősebb helyén háromszor annyit keresnek az emberek, mint a legszegényebb járásban

A kormánymédia szerint szabotázs, ha valaki máshogy szavaz, mint amit Orbán Viktor mond

A kormánymédia szerint szabotázs, ha valaki máshogy szavaz, mint amit Orbán Viktor mond