Már nyáron be kell fizetni a tankönyvpénzt

A megszokottnál jóval korábban, július 31-ig kell a szülőknek csekken befizetniük az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) számlájára a tankönyvcsomagok árát – értesült a Népszava.

  • MTI MTI
Már nyáron be kell fizetni a tankönyvpénzt

A lap csütörtöki száma szerint eddig jellemzően augusztus végén, illetve szeptember elején kellett fizetni az átvett tankönyvekért. A szülők egy részének súlyos problémát jelenthet az előrehozott, átlagosan 15-20 ezer forintos fizetési kényszer, sok család a gyerekek nyári táboroztatásra vagy a család nyaralására szánt tartalékból lesz kénytelen kifizetni a tankönyveket – írja az újság.

A csekkeket elvileg június végéig minden szülőnek meg kell kapnia postán, ideértve az új beiratkozók szüleit is. A Kello által küldött levél tételesen felsorolja az egyes tankönyvek címét és árát. Amennyiben valaki nem kapja meg időben a cég küldeményét, az iskola kijelölt tankönyvfelelőséhez kell fordulnia.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.