szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kórházak többsége már vagy kifizette, vagy hamarosan kifizeti a kettős juttatás tilalma miatt nyugdíjukat átmenetileg elveszítők jövedelem-kompenzációját - írta a Világgazdaság szerdán.

Bár a Magyar Kórházszövetséghez még nem érkeztek meg a válaszok arra a kérdésre az egyes intézményektől, megkapták-e a Magyar Államkincstártól a nyugdíjkorú dolgozóiknak járó jövedelem-kiegészítést, a szövetség nemrég leköszönt elnöke szerint ez szinte biztosra vehető.

A Rácz Jenő vezette Veszprémi Kórházban már ki is fizették a pénzt az érintetteknek, és a jogszabály szerint az első havi utalás határideje augusztus 15., vagyis legkésőbb addig mindenkinek kézhez kell kapnia a kompenzációt. Az Államkincstárnál a VG kérdésére egyelőre nem tudták megmondani, hogy összesen hány egészségügyi intézményben, mennyi dolgozó mennyi pénzt kapott. 

Korábban nyilvánosságra hozott adatok alapján több mint hatezer nyugdíjas korú egészségügyi dolgozónak kellett választani a nyugdíj vagy a munka között, közülük nagyjából kétezren kérhették továbbfoglalkoztatásukat, amit döntő részben jóvá is hagyott a kormány.

A nyugdíjazás alóli mentesség három évre szól, ez idő alatt - kizárólag az egészségügyben továbbfoglalkoztatottak számára - a kieső nyugdíjat kompenzálni hivatott jövedelemkiegészítést igényelhetnek a munkáltatók. Kompenzációt a negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonult, 62 évesnél fiatalabb nők is kapnak. Velük együtt elvileg több mint négyezer egészségügyi dolgozó részesül jövedelemkiegészítésben, erre a célra az idén 6,4 milliárd forint áll rendelkezésre - írta a VG.

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Úgy megtépázta a kegyelmi botrány a református egyházat, hogy egész éves kampányba kezdenek

Úgy megtépázta a kegyelmi botrány a református egyházat, hogy egész éves kampányba kezdenek

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért