Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője hétfőn.
A pénzügyőrök egy Zala megyei, fenyőfa-kitermelést végző gazdálkodó telephelyén tartottak ellenőrzést. Az éppen a fenyőfák kalodába csomagolását végző dolgozókról kiderült, hogy csupán két alkalmazottat jelentettek be, hét macedón és román állampolgár viszont feketén dolgozott. Ők egy konténerben laktak a telepen.
A NAV adatai szerint a gazdálkodónak már korábban több mint 3,5 millió forint adótartozása halmozódott fel, ezért az adóigazgatóság végrehajtói lefoglalták a vállalkozó szállításra kész, ezer fenyőfából álló készletét. Ezt végül nem árverezték el, mert a gazdálkodó azonnal kifizette az adótartozását, hogy a fenyőket még karácsony előtt eladhassa.
A szóvivő hozzátette: a vállalkozó a feketemunkások miatt bírságra számíthat, amelynek összege foglalkoztatottanként akár egymillió forint is lehet.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.