Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A csúcskategóriás bringák motorját a magyarországi Bosch mérnökei fejlesztették és a cég miskolci, illetve hatvani gyáraiban gyártják, így lehetőség nyílt rá, hogy az elektromos rásegítéses bicikliket a Hajtás Pajtás futárai tesztelhessék.
Az elektromotorok a biciklin csak a gyorsulást segítik, a végsebességet kevésbé, hiszen a gyári Bosch óra szerint 27,2 km/h -nál lekapcsol a rásegítés. Ennek törvényi okai vannak, Európában itt kötelező a lekorlátozás. Pedig ha 40 km/h-ig segítene a bringásnak, a városban is sok helyen ki lehetne használni, és ki lehetne váltani vele a motorkerékpárokat. A külterületekre is lényegesen gyorsabban és hatékonyabban lehetne küldeményeket juttatni – olvasható a Hajtás Pajtás blogján.
Az e-bicikli igazi célközönsége főleg városban mozog, kerülné a fizikai megterheléseket és a vele járó izzadást, kellő anyagi tőkével és elszántsággal rendelkezik hogy e-bike-ra cserélje az autóját a hétköznapokban. Számukra a legfontosabb a jármű külső megjelenése és megbízhatósága, ezért fontos lenne, hogy divatos és a városi használatra megfelelő felszereléssel ellátott vázakban működjenek tovább a Bosch motorok. Elképzelhető lenne a most divatos amszterdami stílusú kerékpárok felszerelése kisegítő motorral, egy vagy több gyereküléssel, nagy és masszív csomagtartókkal. Vagy akár a holland típusú gyerek- és teherhordó kerékpárok is szóba jöhetnének. Segíthetné a családanyák bevonását a kerékpáros gyerekszállításba és bevásárlásba, még akkor is, ha hegyen laknak.
Az elektromos rásegítés technikai megvalósítása új távlatokat nyithat a kerékpározás társadalmi elterjedésében. A futármunkát elsősorban a teherszállító bringákba építve segíthetné, de a városi kerékpározásban teljesen új területeket és új társadalmi csoportokat, rétegeket vonhat be a kétkerekűek világába.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.