Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Bevételük átlagosan 60 százalékát titkolták el Baranya megyében azok az adózók, akiknél a közelmúltban tartott úgynevezett forgalomszámlálást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A szervezet megyei adóigazgatósága keddi közleményében utalt rá: az ellenőrzésnek ezt a módját olyan vállalkozásoknál alkalmazzák, amelyeknél az esetleges adóelkerülő magatartás más eszközökkel nehezebben érhető tetten Ilyenek a fodrászatok, kozmetikák, iskolabüfék, élelmiszerboltok, pizzériák, éjszakai vendéglátóhelyek, ahol szinte lehetetlen eredményes próbavásárlást végezni amiatt, hogy a szolgáltatók jól ismerik a vevőkörüket.
Rámutattak: a revizorok által vizsgált valamennyi adózónál fennállt a bevételeltitkolás gyanúja. A vállalkozások mindent megtettek a forgalom minimalizálása, végső soron az ellenőrzés meghiúsítása érdekében.
Az egyik vizsgált iskolai büfés jóval a nyitvatartási idő előtt bezárt, a másik a tantestület tagjával üzente meg a tanulóknak, hogy nem szabad vásárolni, a harmadik egyszerűen nem készítette el a legnépszerűbb termékét az ellenőrzés napján, és az iskolai hangosbemondóban is közzétetette: nem szerencsés a büfé látogatása. Rajtuk kívül volt olyan vállalkozó, aki az óraközi szünetekben ment el dohányozni, akkor, amikor lett volna vevője – hozott fel példákat az adóigazgatóság.
Egy pécsi hentes a rekorder
Arányosan a legtöbb bevételt, a gyanú szerint forgalmának 90 százalékát egy pécsi húsbolt titkolta el. Az üzlet 1,2 millió forint bevételt realizált a forgalomszámlálás napján, holott a pénztárgép adatai szerint egy héttel azelőtt mindössze 80 ezer forint folyt be a kasszájába.
Az adóellenőrök a milliós napi forgalmat az előző hónap átlagforgalmával is egybevetették. Ebből az derült ki, hogy a napi bevétel átlagosan csak 8,3 százaléka volt a forgalomszámláláskor rögzített, kiugróan magas összegnek.
Az ügyvezető az eltérést azzal magyarázta, hogy az ellenőrzést nagy forgalmú időszakban, pünkösd előtt két nappal végezték, de a revizorok a bolt karácsonyt és húsvétot megelőző bevételeit is vizsgálva arra jutottak, hogy az üzlet éves szinten százmilliós nagyságrendű összeget titkolhatott el.
Fülöp Eszter, a megyei adóigazgatóság sajtóreferense elmondta: a forgalomszámlálás már korábban is alkalmazott módja volt az adózók ellenőrzésének, de a revizorok látva eredményességét, újabban egyre többször élnek vele.
Hozzátette, hogy a forgalomszámlálások eredményei számba vehetők az érintett adózók későbbi ellenőrzésekor.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.