Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Azt hinné az ember, hogy egy spirituális zarándokútra vétek telefont vinni, de nem így gondolta Antal Csaba, aki megalkotta a zarándokokat navigáló eCamino appot, amire úgy tűnik, van igény.
A többség mindenféle spirituális indíttatás nélkül, fizikai kihívást keresve turistaként indul el az El Caminón, de kivétel nélkül mindenki zarándokként érkezik meg – nyilatkozta a Piac&Profitnak Antal Csaba, aki maga is megjárta a Saint Jean Pied de Port-ból induló nyolcszáz kilométeres gyalogtúrát. „Az első három nap folyton azt hallucináltam, hogy csörög a mobilom, de a negyedik napra elmúlt. A Caminón kilép az ember a mindennapi életéből, a zarándoklat alatt semmi más nem érdekli, csak hogy adott napon hol fog aludni és mit fog vacsorázni.” – mondja.
Később egy magyar házaspár beszámolóját hallgatta saját Camino élményeikről, akik elpanaszolták, hogy mivel Magyarországon már évek óta nem elérhető a népszerű zarándok útmutató, ezért egy fénymásolt saláta útikönyvvel kellett nekivágniuk az útnak. Antalnak szöget ütött a fejébe a dolog, felkereste a könyv ír származású szerzőjét, és belevágott az új magyar kiadás megszervezésébe. „Nem is feltétlenül üzleti megfontolásból döntöttem a könyvkiadás mellett, hiszen ez egy annyira keserves vállalkozás ma Magyarországon. Én hiszek benne, hogy ha valami szép és hasznos, az előbb utóbb üzletileg is sikeres lesz, így volt ez az útikönyvvel is.” – teszi hozzá. Majd felmerült benne, hogy érdemes lenne okostelefonos applikációt készíteni az útikönyvből, ami nem igazán tetszett a könyv szerzőjének, mert úgy gondolta, hogy aki zarándoklatra megy, az hagyja otthon az óráját és a telefonját.
Antal azonban megértette vele, hogy az okostelefon csak egy eszköz, ha az applikációt offline módban is lehet használni, ami egy iránytűhöz hasonlóan működik. Az applikáció végül tavaly letölthetővé vált, és egyre népszerűbb, főleg az USA-ban, Kanadában és az angol nyelvű országokban. „Évi néhány ezer letöltésünk van, ami egészen jónak mondható. Az alapfunkciók ingyenesen elérhetők, a teljes adatbázis viszont fizetős tartalom. Sikerült kockázati tőkebefektetőt is találni a projekthez, amit így folyamatosan fejlesztünk a felhasználóktól kapott visszajelzések alapján. A terv az, hogy 2-3 éven belül eladjuk a céget.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.