Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már tavaly visszakérte a mórahalmi miniparkra elköltött uniós félmilliárd forintot a Miniszterelnökség az építtetőtől, mert szabálytalanságokat találtak. Kispórolhatták a pénzt a makettekből, amelyeket már tavalyelőtt az összeg tizedéért árverésen megvásárolt a helyi önkormányzat.
Előzetes letartóztatásban van csütörtök óta a Délmagyarország volt főszerkesztője, vele együtt a makettváros kivitelezője és a beruházást ellenőrző szakember is. Az eddigi hírek szerint itt nem állnak meg a gyanúsítások.
A Bornemzet Kft., amelyet az exfőszerkesztő még 2001-ben alapított, 2009-ben kapott még a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől támogatást az 1910 előtti műemlékek miniatűr városának felépítésre, összesen 436 millió uniós forintot költhetett el a cég.
2010 – ben a Bornemzet Kft. ötven százalékot meghaladó tulajdonába lépett a MITT Zrt, amelyet pedig a SZEVIÉP alapított, majd az akkor a milliárdos vállalkozói követelésekről elhíresült cég csődje után ebben a zrt.-ben a SZEVIÉP-et más cégek váltották, de mindegyik a jelenleg csőd bűntettel megvádolt cégvezető érdekeltségébe tartozott. 2015-ben a MITT Zrt kiszállt, de olyan cégek léptek a helyére, amelyek szintén az előbb említett cégvezetőhöz köthetők.
Dlusztus Imre, 1990 és 2001 között volt a Csongrád megyei napilap főszerkesztője, 2001 – ben a Hír Tv alapítói között volt. A SZEVIÉP most csőd bűntettel megvádolt vezérével már korábban is voltak kapcsolatai, például 2008-ban, amikor Dlusztus a miskolci DVTK fociklubot működtető cég vezetője volt, akkor a SZEVIÉP szállt be a csapat „megmentésébe”. Egyébként pont ezzel kapcsolatosan a most a makett város miatt előzetesbe kerülő Dlusztust a SZEVIÉP büntető perében tanúként is meghallgatták. A volt főszerkesztő a szegedi fociban is jelen volt, a 90-es évek végén az MLSZ megyei elnöki posztját is betöltötte.
A mórahalmi beruházással egyébként már az elején gondok voltak, a kivitelezésre, tervezésre is csak 2014-ben írták ki a közbeszerzéseket. Addig ment a szkander, míg végül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megszűnése után, 2014-ben elindult az építkezés, végül 2015 tavaszán nyitották meg a parkot, de még az átadáskor is az utolsó simításokat végezték.
Az exfőszerkesztő-építtető már akkor arról panaszkodott, hogy nem hívhatták le a teljes összeget, pár évvel később, 2017-ben pedig a teljes összeget is visszakérte, akkor már a Miniszterelnökség, mivel súlyos szabálytalanságokat találtak. Ekkor jelentett csődöt a Bornemzet Kft., és ekkor vásárolta meg a maketteket a mórahalmi önkormányzat 50 millió forintért.
A mostani gyanúsítás szerint a beruházó, a kivitelező és a beruházás műszaki felügyeletét végző szakember együtt hallgatták el a valódi teljesítést, így most hármójuk előzetes letartóztatásáról döntöttek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.