Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az önkormányzat közleménye szerint a józsefvárosi szórakozóhelyeket bezáratták. Ám mivel az Auróra egyelőre nem kapott semmilyen hivatalos értesítést erről, a közleményt pedig nem tartják jogilag kötelező erejűnek, az Auróra üzemeltetői azt üzenték, hogy kedden kinyitnak.
Elrendelte a hatóság több józsefvárosi szórakozóhely bezárását. Mint az önkormányzat közleményéből kiderül, a helyek között van az Auróra Kioszk és az Auróra Kert, valamint a Corvin-tetőn üzemeltetett Corvin Club.
A Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal jegyzője 2017. június 28-án rendelte el "a lakosság által rendszeresen és folyamatosan panaszolt" Auróra 9-11. szám alatt üzemelő Auróra Kioszk és Auróra Kert bezáratását – áll a közleményben. A Kioszk esetében „a nyomozóhatóság kezdeményezésére közbiztonsági érdekből”, a Kert esetében pedig „kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiányában” indokolták a lezárást. Az üzleteket üzemeltető Marom Klub Kft. a döntések ellen fellebbezett, ezeket azonban a bíróság és a kormányhivatal – „a Marom Klub Kft. rosszhiszemű és jogsértő eljárása miatt” – elutasította. Ezt arra alapozza a bírósági végzés, hogy a kft. félrevezette az önkormányzat hatóságát, mivel nem volt jogosult eljárni kérelmei beterjesztésekor.
A bírósági végzés alapján a zárlat addig tart, amíg a kft. nem igazolja az általa birtokolt ingatlanok használatának jogcímét. Ha az igazolás nem történik meg, a helyeknek végleg be kell zárniuk, ha pedig új szerződést mutat be a kft., az egyben új kereskedelmi bejelentést is szükségessé tesz, mely esetén a hatályos helyi rendeletnek megfelelően a jövőben kizárólag 6 és 22 óra között tarthatnak nyitva.
Az Auróra melletti kertben létesített, kereskedelmi tevékenységet kiszolgáló építményeket az üzemeltetőnek el kell bontania, mondván engedély nélkül építette.
Az Aurórát nem először záratja be a kerület, egy évvel ezelőtt jogorvoslattal élt a Marom Kft., amelynek korábbi helyét, a Sirályt szintén hasonló okok miatt zárták be.
A Corvin Club bezárását egy néhány héttel ezelőtti razzia nyomán rendelte el a hatóság. A Corvin-tető Kft. által üzemeltetett helyen 2018. június 21-én a hajnali órákban végzett rendőrségi ellenőrzés következtében több személy esetében a rendőrség kábítószer birtoklása, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt bűntető eljárást folytat. A rendőrség hivatkozással a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól szóló törvény alapján kezdeményezte a fenti üzlet ideiglenes bezárását.
A jegyző a törvényben foglaltaknak megfelelően közbiztonsági érdekből az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évi időtartamra az üzletet ideiglenesen bezáratta.
Az Auróra holnap is kinyit
Az Auróra nem kapott hivatalos értesítést a bezárásról az önkormányzattól – írják a hely Facebook-oldalán.
„Önkormányzati honlapokat és sajtóhíreket nem tudunk kommentálni, mert ezeknek nincsen jogi hatása. A józsefvárosi sajtóiroda nem adott további tájékoztatást, a jegyzőiroda és a hatósági osztály pedig jelenleg nem elérhető” – fogalmaznak.
Az Auróra keddtől a szokásos nyári nyitvatartás szerint 4-től üzemel, várunk mindenkit. Hétfőn a Bánkitó Fesztivál utáni pihenőnapjukat töltik a munkatársak, ahogy azt korábban is tervezték – tették hozzá.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.