EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az EU-jogot is megsértheti, ahogy átírták a Ryanair üzletszabályzatát.
Meg kell vizsgálni a Ryanair új üzletszabályzatát, mert jogellenes lehet, hogy Írországba küldik a reklamáló utasokat – mondta Vera Jourová, az EU jogérvényesülésért felelős uniós biztosa a Times szerint.
Több utas is azt jelezte az uniós szerveknek: megváltoztatták a légitársaság üzletszabályzatát, és beleírták azt is, hogy ha kártérítést szeretnének kérni a cégtől, akkor csakis az írországi bíróságokon indíthatnának pert.
A Ryanairnek egy hasonló ügye már volt a bíróság előtt. Tavaly őszig ugyanis úgy rendelkezett: bárhol is dolgozik egy alkalmazottja, jogi ügyekben az ír bíróságok dönthetnek. A légitársaság ezt azzal indokolja, hogy maga a cég oda van bejegyezve. A Belgiumban alkalmazott személyzet viszont azt nehezményezte, hogy az ír jog hátrányosabb számukra, mint a belga. Az Európai Bíróság viszont kimondta: a légitársaság bázisain dolgozók a bázis helye szerinti bírósághoz fordulhatnak munkaügyi perekben. Esetükben tehát a belga munkaügyi törvény az irányadó.
A Ryanairnél egyébként is baj van: sorra lépnek sztájkba az alkalmazottak, az üzemanyagárak emelkedtek, és az is egyre több pénzbe kerül, hogy a légitársaság megfeleljen az EU-s szabályoknak. Az ír légitársaság ki is adott egy figyelmeztetést a befektetőinek, amely szerint az éves profit 12 százalékkal lesz alacsonyabb, mint amire korábban számítottak.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.