Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Alig találtak üzemeltetőt Szombathelyre, és most a miskolci üzemletetését is házon belül oldják meg.
Házon belül találtak üzemeltető a miskolci stadionhoz, miután egyedül a Diósgyőr Futball Club Kft. vagyis a DVTK NB I.-es focicsapatát irányító gazdasági társaság adta be ajánlatát a közbeszerzésre.
Januárban már lezajlott egy eredménytelen közbeszerzés; bár jött 2-3 érdeklődő, senki nem vállalata a feladatokat. A stadionrekonstrukciós kft. április végi közgyűlésén úgy határozott, június 30-ig a DVTK NB I.-es focicsapatát bízza meg az üzemeltetési feladatokkal. A határidő lejárta után írták ki az újabb közbeszerzést, melynek eredménye alapján a következő 60 hónapban, vagyis 5 évben a. DVTK NB I.-es focicsapatát irányító gazdasági társaság, lesz felelős a stadion üzemeltetéséért – írta az Mfor.
A klub tulajdonosa Leisztinger Tamás korábban azt nyilatkozta, feszült a viszony a klub és az önkormányzat között, a város ugyanis nem nézte jó szemmel a sportcsarnoképítést.
Augusztusban mondott le tisztségéről Rácz-Racker Viktória, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Noprofit Kft. ügyvezetője. Döntését nem indokolta, de az akkori sajtóhírek szerint a háttérben a stadion üzemeltetése körüli zűrzavar állt. A szombathelyi stadiont tavaly novemberben adták át, és bár több pályázatot kiírtak a működtetésére, nem találtak piaci alapon üzemeltetőt.
A stadion körüli káosz onnan ered, hogy a Haladás VSE és a Haladás focicsapat a két üzemeltető, de a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft. a fenntartó, emiatt nem egyértelmű, ki fizeti a karbantartást, javításokat. Volt már olyan, hogy meccs alatt nem volt víz a stadion egyes részein – írja a Nyugat.hu. A stadion pályáját és gyepét pedig annyira féltik, hogy csak az NB I-.es csapatot engedik fel a meccsekre, de őket sem mindig, például az edzéseket sem itt tartják.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.