Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nem mindig volt ennyire szilárdan elutasító az álláspontja a kormánynak a boltzárral szemben, mint amilyet a most kiadott közleményükben megfogalmaztak.
Megírtuk, újra napirendre kerülhet a vasárnapi boltzár bevezetése, a hírt nem más, mint a kormánypárti Magyar Idők szellőztette meg. Azt írták, a visszaállítást a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szorgalmazta, meg is keresték ezzel Orbán Viktort, aki az illetékes Palkovics által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz továbbította az ügyet.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ ezután nem sokkal azonban közleményt adott ki, melyben szó szerint ennyit írnak:
A vasárnapi munkavégzés tilalma lezárt ügy, a kormány nem kívánja újra megnyitni ezt a kérdést.
Emlékezetes azonban, hogy a kormánynak nem mindig ez volt a hozzáállása a boltzár ügyében, hiszen azt éppen ők vezették be.
Noha Nyakó István népszavazási kérdést szeretett volna a boltzáról beadni, a szocialista politikusnak a Kubatov-féle Fradihoz köthető kopaszok állták útját, így végül nem ő adta be elsőnek a népszavazást, és nem az ő kérdése ment át.
Végül a kormány kitáncolt a népszavazás elől, és visszavonták a boltzárat. Azóta is többször felmerült a boltzár visszaállítása.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.