Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az új törvénymódosítással akár 90 százalékkal csökkenhetnek az építész-tervezőirodák szabványköltségei – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből.
Az építészirodák rezsijének tetemes részét adják a szabványok, melyekből egy tervezőmérnök akár 30-40-et is használhat egyszerre. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a minisztérium közleményében kiemelte: a szabványok használatából adódó költsége 1-2 millió forint is lehet, mely a mostani jogszabály-módosításnak köszönhetően pár tízezer forintra mérséklődik.
A leggyakrabban használt szabványokhoz való kedvezményes hozzáféréséhez a kormány évi 100 millió forint központi költségvetési forrást biztosít – írta a Napi.hu.
A parlament által megszavazott hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló T/2938. törvény módosítása felhatalmazást ad a szakértői szintű Műszaki Szabályozási Bizottság (MSZB) létrehozására is. A bizottság tesz majd javaslatot a leggyakrabban használt szabványok használatának támogatására, illetve a szabványok szintjét el nem érő, de gyakorlati szempontból fontos és hasznos műszaki előírások megalkotásának támogatására is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.