Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
92 éves korában meghalt Albert Frere, aki a 270. és a 280. hely között ingázott a Forbes listáján, amely a világ leggazdagabb embereit gyűjti össze.
Frere a maga több mint ötmilliárd eurós nettó vagyonával, és az ezt jóval meghaladó tőzsdei, sőt politikai befolyásával a tízmilliós ország határain messze túlnyúló érdekeket érvényesítő erővel rendelkező pénzember volt. 1926-ban született Charleroi-ban, amely akkor a belga és az egész európai acélipar egyik központja volt. Az iskolában nem volt éltanuló, sőt. De egy kicsi, fémalkatrészeket forgalmazó cégben hamar bizonyította: elképesztő érzéke van a jó üzletekhez. Eleinte csak szögekkel kereskedett, de aztán megszerezte az egyik legnagyobb helyi céget, a Frere-Bourgeois acélművet.
A hagyományos nehézipar még az ötvenes-hatvanas években is virágzott. Frere cége akkor már az első volt Belgiumban, és remek üzleteket kötött az akkori Szovjetunióval és Latin-Amerikában. Nem sokkal később megszerzett egy acéllemezeket gyártó üzemet is. A nyolcvanas évek elején érződött, hogy a klasszikus acélipar válság felé tart. Frere gyorsan lepasszolta üzemeit a belga államnak, és új ágazatokba tette át a pénzét.
Az időközben általa létrehozott GBL holding befektetési alap a Lafarge Holcim francia építőipari óriásban, a Pernod Ricard italgyártó cégben, illetve az Adidasban szerzett jelentős tulajdoni hányadot. De aztán, például a Total energiai világcégben, az Imerys ritka ásványokat kitermelő vállalatban, illetve a szakmai hitelesítést kiadó nemzetközi SGS vállalkozásban is 15 százalékos tulajdonrészt szerzett.
Albert Frere 2015-ben a GBL vezetését átengedte az általa kijelölt utódoknak, de azért leszögezte egy nyilatkozatában:
Az én szótáramban a nyugdíj szó nem létezik
Vagyis még aggastyánként is napi rendszerességgel tartotta rajta a szemét milliárdos üzletein. Ezek a szemek most végleg becsukódtak. A cégei, korábban az ő személyes irányításának köszönhetően komoly befolyással voltak a párizsi tőzsdére is. Szóval a kérdés a levegőben marad, mert lehet, hogy a „sivatagban is homokot eladni képes” üzleti zseni nélkül a vállalatbirodalom már nem lesz a régi. (via AFP)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.