szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?

Visszakapja valaha is azt a több milliárd dollárt Malajzia, melyet exminiszterelnöke segített elsikkasztani?

5,4 milliárd dolláros pénzügyi csalás miatt meszelte el a korrupcióellenes ügyészség New Yorkban Malajzia nevezetes fejlesztési alapját, melyet maga az akkori miniszterelnök Nadzsib Razak hozott létre. New Yorkban a Goldman Sachs 6 milliárd dollár értékű kötvénykibocsátásban segített az 1MDB-nek. Ezért 600 millió dollárt kapott. Malajzia kéri vissza a pénzt.

A Goldman Sachs főnöke sajnálja, de nem fizet

David Solomon, akinek nyilatkozatát a Reuters és a BBC is idézi, elnézést kért Malajzia népétől, melyet nagy kár ért. Azok, akik ezért felelősök, megtévesztették a Goldman Sachsot is – állítja a mostani főnök, akinek elődjéről, Lloyd Blankfeinről is kiderült, hogy tárgyalt az 1MDB korrupt vezetőivel. Tim Leissner pedig, aki partner volt, és a neves amerikai pénzintézet délkelet-ázsiai elnöke, nemrég bűnösnek vallotta magát az Egyesült Államokban egy bíróság előtt. Enyhén szólva folt esett a Goldman Sachs becsületén. Pedig Amerikában az a szokás, ha republikánus az elnök, akkor a pénzügyminiszter a Goldman Sachstól jön.
Most is ez a helyzet: Steven Mnuchin, a jelenlegi pénzügyminiszter is a Goldman Sachsnál csinált karriert mielőtt Trump kampány pénztárosa majd pénzügyminisztere lett.

A Wall Street farkasa című filmet is ők finanszírozták

Több mint százmillió dollárt költött a filmre a Malajzia fejlesztésére hivatott alap. Leonardo DiCaprio, a film főszereplője értékes ajándékokat kapott tőlük. Ezeket a New York-i ügyészség baráti figyelmeztetésére szépen vissza is adta. De Malajzia kormánya dollármilliárdokat akar kapni nem aprópénzt. Nadzsib Razak miniszterelnököt és nejét bíróság elé állítják az ügyben. A First Lady, akit különösen utálnak Malajziában, kénytelen volt megválni értékes ékszereitől, melyeket korábban előszeretettel mutogatott az állami fogadásokon. Az exminiszterelnök már korábban visszautalta azt a 960 millió dollárt, melyet “tulajdonképp nem is akart felhasználni”.

Malajzia leállította annak az energiavezetéknek az építését, melyet a kínaiakkal együtt valósítottak volna meg felhasználva az 1MDB pénzét. Malajzia fejlesztési alapjának egykori főnöke Jho Low, aki félig kínai származású, állítólag Kínában rejtőzködik. Rajta egyedül egymilliárd dollárt keresnek. Egyelőre csak egykori jachtját tudták lefoglalni, melynek értékét a szakértők 130 millió dollárra becsülik. Mindez abból az összeállításból derül ki, melyet nemrég tett közzé a New York-i Bloomberg portál. Az 1MDB botrány ugyanis ezer szállal kapcsolódik New Yorkhoz. Csakis a világ pénzügyi fővárosában lehetett 6 milliárd dollár értékű 1MDB-kötvényt értékesíteni – három részletben. Ezt is csak úgy, hogy a Wall Street óriása, a Goldman Sachs intézte a dolgot – busás haszonnal, amelyet ma is úgy érez, hogy megérdemelt. Hiába nyilatkozott így David Solomon, az új elnök, aki kissé sáros utódát már a botrány kipattanása után váltotta, Malajzia nem áll el a perektől. Minél többet szeretne viszontlátni az elpocsékolt vagy egyenesen ellopott dollár milliárdokból. Malajzia miniszterelnöke 94 éves. Aligha valószínű, hogy az ő életében Malajzia túlságosan sok pénzt viszontlát abból, melyet az előző miniszterelnök segített ellopni a délkelet-ázsiai országban. (via BBC, Bloomberg)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Lengyel Miklós Vállalkozás

A Wall Street farkasa kiskutya volt hozzá képest

4,5 milliárd dollárt keresnek az egykori produceren, a Malajziában született kínai Jho Low-n, aki egyébként 100 millió dollárral szállt be a híres filmbe, melyben a főhőst alakító Leonardo DiCaprio beszívott állapotban lezúzott egy Lamborghinit.

Lengyel Miklós Vállalkozás

Meddig tart elverni a kaszinóban 440 milliárd forintnyi pénzt? Maláj aranyifjak menekülőben

Kétéves mélypontra estek a Goldman-Sachs részvényei, miután Malajzia pénzügyminisztere bejelentette: visszakérik a "lopott pénzt". A miniszterelnök, a 93 éves Mahathir Mohamad azzal vádolta meg a CNBC amerikai üzleti televízióban a Goldman Sachsot, hogy dollármilliókat vágott zsebre jogtalanul, amikor az 1MDB befektetési alap kétes ügyeit intézte 2009–2014 között.