Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Bár a magyar munkáltatók alapvetően a megszokott, vagyis a tipikus foglalkoztatáshoz szoktak, napjainkban hódítanak az új foglalkoztatási formák. De mitől lesz a foglalkoztatás atipikus, mik a szabályai és ki jár jól vele? Ezt vizsgálja cikkében az Adózóna.
Két cég például együttesen alkalmazhat egy könyvelőt, portást, jogászt, de két vagy akár négy munkavállaló is elláthat egyetlen munkakört. Ma már alig akad olyan szellemi tevékenységet igénylő munkakör, melyet ne lehetne otthonról ellátni. A behívás alapján arra van lehetőség, hogy a munkáltató csak akkor vegye igénybe a munkavállalót munkavégzés céljából, amikor valóban tud is neki munkát adni. Az atipikus foglalkoztatási formák egyfajta hidat képeznek a teljes napi munkaidőt nem vállaló munkavállalók és a hullámzó tevékenységgel működő munkáltatók között – tisztázza mindjárt az elején az Adózóna.
Több munkáltató által létesített munkaviszony
Csábító jogi megoldás, mely során a munkáltatók egy munkaszerződés aláírásával mindannyian munkaviszonyba kerüljenek egy munkavállalóval és a maguk között kialakított elvek mentén, arányosan, egymás közt megosztva viseljék a foglalkoztatás anyagi terheit. A korábban hatályos munka törvénykönyve (Mt.) szerint ha a munkavállaló több helyen vállalt munkát, a munkáltatókkal külön-külön kellett munkaszerződést kötnie. A jelenleg hatályos Mt. a helyzetet rugalmasan kezeli, és lehetőséget ad arra, hogy több munkáltató egy munkaszerződésben megállapodjon egy munkavállalóval abban, hogy a munkaköri feladatait a munkáltatók között megosztva látja el. Ez a modell a gyakorlatban leginkább azoknál a kis cégeknél fordulhat elő, ahol a munkáltatók tulajdonosa és a tevékenységi köre azonos. Például amikor több cégnek van közös bérszámfejtője, informatikusa, vagy a cégek közösen alkalmaznak takarítót, portást. A tulajdonosi kapcsolat mellett az üzleti kapcsolat, vagy egyszerűen ugyanazon a telephelyen történő tevékenység folytatása is jó alapot szolgáltathat ezen munkaviszony létesítésére. További részletek, gyakorlati tudnivalók az Adózóna cikkében.Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.