Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lázár János a kormánytól várja a tízezer hektáron gazdálkodó, két éve állami tangazdaságként működő Ménesbirtok elidegenítési tilalmának megoldását. Akkor „védetné le” a birtokot politikus, ha kész lesz, azaz korszerűsítették azt.
Milliárdokat költ a kormány az utóbbi években a magántulajdonostól „einstandolt” mezőhegyesi Ménesbirtokra, amelynek a tulajdonosi jogköreit az állam nevében Lázár János gyakorolja, miután a gazdaság, állami tangazdaságként a mintagazdaság státuszát is megkapta.
A mezőhegyesi Ménesbirtokot 2004-ben privatizálták, majd 2013-ban a közel tízezer hektáros állami terület földrészleteit pályázatra írták ki, akkor még csak a bérleti jogra lehetett jelentkezni. Az akkori tulajdonos előhaszonbérleti jogát nem vették figyelembe, ezért a magáncég vezetője pert indított. Mindezek ellenére a pályázaton eredményt is hirdettek, amelyek közel felében Simonka Györgyhöz közel állók nyertek. Az eredmények miatt sorozatos tüntetéseket szervezett az ellenzék, majd a kormány végül semmisnek mondta a pályázaton elnyert földrészletekre kötött szerződéseket. A pályázók kártalanítása után pedig állami tangazdasággá alakították a Ménesbirtokot. A választásokig Farkas Sándor, a mezőgazdasági bizottság akkori alelnöke vezette a tangazdaságot, majd a tavaly tavaszi parlamenti választások után Lázár János kapta meg a feladatot úgy, hogy közben az állam tulajdonosi jogait is ő gyakorolja. Lázár János rendszeresen beszámol a közösségi oldalon az elvégzett munkájáról, a közelmúltban a Békés Megyei Önkormányzat képviselőivel találkozott, ott jelentette be, hogy kétharmados törvénnyel védené a birtokot attól, hogy ismét magánkézbe kerüljön.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.