Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A be nem fizetett adó végső soron a cégeknél maradhat, ez történhetett a Mészáros család egyik építőipari vállalatánál is.
Hiába minősülnek közpénznek a tao-támogatások, az azokból megvalósuló beruházásokra nem kell közbeszerzést kiírni, a pénzt bezsebelő egyesületek, alapítványok bármilyen verseny nélkül adhatják oda annak, akinek akarják – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában. Ez történt Felcsúton is, ahol Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. úgy nyerhette el a Mészáros elnökölte akadémiát felügyelő alapítványtól a sportcsarnok felépítését, hogy nem írtak ki közbeszerzést.
A Transparency International szakértője azt mondta a HVG kérdésére: jogilag most nem lehet belekötni abba, ha bármelyik, taót felhasználó egyesület a főnök gyerekeinek vagy akár saját cégénal ad olyan milliárdokat, amelyek egyébként a költségvetést is gazdagíthatnák. Ez a kormány álláspontja is: ha egy beruházást az állam legalább 50 százalékban támogat, közbeszerzést kell kiírni, a taót azonban nem az állami szervek nyújtják.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.