Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az alapcsomag 450 euró havonta (310-es euróárfolyammal számolva havi 140 ezer forint), ezért cserébe napi 30-40 hírt kapnánk, ha előfizetnénk. Ha grafikákat, exkluzív híreket, fotókat, és videókat is szeretnénk, akkor azért külön kellene fizetnünk. A végösszeg akár az 1825 eurót is elérheti, ami több, mint félmillió forint.
A Válasz Online írta meg, hogy Habony Árpád V4NA néven gründolt hírügynökséget londoni székhellyel. Korábban a 24.hu próbált utánajárni, milyen híreket közöl a szervezet, ám rögtön akadályokba ütközött, az oldalon lévő tartalmak zömét ugyanis nem lehet csak úgy elolvasni, a teljes hozzáférés regisztrációhoz kötött. Ehhez egy e-mailt kell elküldeni, benne névvel és e-mail címmel. Ezt a lap meg is tette, választ viszont nem kapott.
A hvg.hu a napokban újra megkereste a V4NA-t, nekünk pedig már válaszoltak, szinte azonnal, angolul. A levélben arra kértek minket, válasszuk ki a csatolt árlistából, melyik csomagra szeretnénk előfizetni. Egyben megjegyezték: az előfizetést csak azután aktiválják, hogy megérkezett a pénz. Az előfizetési díjat minden hónap ötödikéig kell kiegyenlíteni, különben felfüggesztik.
Az árlista (amit innen tölthet le) alapján az alapcsomag 450 euró (140 ezer forint) havonta, amiért cserébe napi 35-40 hírt kapnánk (és tudnánk regisztrálni is).
Ezen felül még a következőkre lehet előfizetni: :
Exclusive news - 250 euró/hó: 3-4 exkluzív hír hetente
Photo pack - 625 euró/hó: napi 2-300 fotó
Video pack - 250 euró/videó: 15-20 videó hetente
Graphics Pack - 250 euró/hó: 5-10 grafika havonta
Megkérdeztük, hogy ha a teljes csomagot szeretnénk megkapni, akkor az összesen mennyi pénzbe kerülne, erre azt írták, hogy mindent külön kellene megvásárolnunk, egyenként, a 450 eurós csomag mellett. Hozzátették azt is, hogy kedvezményt egyelőre nem tudnak biztosítani. Egy gyors számítás után kiderült: ez így összesen akkor 1825 euróba kerülne havonta, ami mintegy 565 ezer forint.
Úgy tudjuk, ez egyelőre csak elméleti lehetőség, mivel most még csak a 450 eurós csomagra lehet előfizetni, a többi szolgáltatás nem elérhető.
Azt nem tudjuk, eddig hányan éltek azzal a páratlan lehetőséggel, hogy havi 140 ezer forintért olvasgathassák a V4NA-t, azt viszont igen, hogy az Origo és a többi kormánylap már hivatkozik a forrásra. Íme, néhány cikk, amit az Origo a V4NA-tól vett át:
V4NA: Új honlap segíti az afrikai illegális bevándorlókat
V4NA: Beismerte a WHO, hogy fertőző betegségeket hordoznak a migránsok
V4NA: Nigériai migránsok erőszakoltak meg egy tinédzsert Olaszországban
A V4NA-ról legutóbb a Guardian is írt, a lap szerint a cseh és a szlovák kormány aggodalmát fejezte ki a magyar kormánynál, hogy bár a V4NA a neve alapján a visegrádi országok nézőpontját képviseli, ám az oldalukon kizárólag olyan politikai nézőpontok olvashatók, amelyek a hivatalos Budapest álláspontját tükrözik.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.