szerző:
Kovács Gábor

Legalább 17, jórészt Matolcsy Ádámhoz köthető cég lépett le az NHB Banktól hetekkel azelőtt, hogy a pénzintézettel szemben az apja elnökölte Magyar Nemzeti Bank korlátozásokat rendelt el. Szinte mind ugyanazon a napon és ugyanannál a pénzintézetnél nyitottak új számlákat. Az érintett cégek mások mellett Száraz István, Somlai Bálint Fülöp és Pintér Máté Tibor érdekeltségi körébe sorolhatók.

Az NHB Növekedési Hitel Bank 2018 novemberében és decemberében összesen 12,5 milliárd forint betétet fizetett ki ügyfeleinek, ami „jelentősen megterhelte” a likviditását – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában. A bank utolsó beszámolója megerősítette, amit korábban csak sejteni lehetett: rövid idő alatt valakik olyan sok pénzt vettek ki belőle, hogy a betétek fedezetére nem maradt elég, könnyen pénzzé tehető eszköz. A pénzügyi vállalatok felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank december 18-án állapította meg, hogy az NHB likviditási válságba került, ezért korlátozó intézkedéseket vezetett be, majd március közepén visszavonta a tevékenységi engedélyét, és elrendelte a végelszámolását.

A HVG 17 olyan vállalkozást talált, amely az NHB-nál vezette számláit, erősen kötődik a bankhoz, illetve a Szemerey–Matolcsy családhoz, és valamilyen megfontolásból hetekkel december 18-a előtt nyitott számlát más pénzintézetnél. Sőt szinte egytől egyig december 6-án váltak meg az NHB-től, és csaknem kivétel nélkül a Gránit Bankhoz költöztek.

Matolcsy György két fiának, Ádámnak és Máténak három cége nyitott számlát a Gránit Banknál december 6-án, üzleti megfontolásból – indokolta Matolcsy Ádám az mfor.hu-nak. Száraz István cégei és érdekeltségei közül szintén három ment át ugyanezen a napon a Gránithoz. Matolcsy Ádám volt cégénél, a New Wave-nél vezette a televíziós üzletágat Somlai Bálint Fülöp, akinek négy ingatlanos cége dobbantott december 6-án az NHB-tól a Gránithoz. Különféle bulifotók és üzleti átfedések tanúsága szerint Pintér Máté Tibor és felesége, Pintér-Farkas Tímea is kiváló viszonyt ápol Matolcsy Ádámmal és Száraz Istvánnal: az ő körükből öt cég lépett.

Több érintett cégvezető az NHB által nyújtott szolgáltatás minőségével való elégedetlenséggel magyarázta a váltást. A jegybank banktitokra hivatkozva nem válaszolt a HVG kérdéseire, illetve közölte: nincs „olyan felügyeleti vagy netán nyomozati jogosítványa”, hogy az efféle tranzakciókat megvizsgálja.

Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Öt autó ütközött az M0-son

Öt autó ütközött az M0-son

Takaró Mihály: Akinek kivándoroltak a gyerekei, valamit elrontott

Takaró Mihály: Akinek kivándoroltak a gyerekei, valamit elrontott

Trump felszólította a színes bőrű képviselőnőket, hogy hagyják el az Egyesült Államokat

Trump felszólította a színes bőrű képviselőnőket, hogy hagyják el az Egyesült Államokat

Arany ejtőernyővel ugranak ki a főnökök a Deutsche Bankból, ahonnan minden ötödik embert kirúgnak

Arany ejtőernyővel ugranak ki a főnökök a Deutsche Bankból, ahonnan minden ötödik embert kirúgnak

Újra beengedi a civil repülőgépeket Pakisztán

Újra beengedi a civil repülőgépeket Pakisztán

Ez itt már a jövő? Légdeszkán repkedő fegyveres tartott bemutatót a párizsi katonai parádén

Ez itt már a jövő? Légdeszkán repkedő fegyveres tartott bemutatót a párizsi katonai parádén