EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A június második felében tapasztalható szélsőséges időjárási jelenségek miatt összesen mintegy 11500 lakásbiztosítással kapcsolatos kárkifizetésre számít az Aegon Biztosító. A legtöbb káresemény Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt.
Június derekán kezdődött a viharokkal, jégesővel és felhőszakadással járó szélsőséges időjárás, azóta a hőség és a frontok váltogatják egymást. A legtöbb kárbejelentés a június 16-i és a június 27-i frontok után történt - írja közleményében az Aegon. Eddig összesen 10598 kárbejelentés érkezett országosan a biztosító ügyfeleitől. Az Aegon úgy becsüli, hogy a kárbejelentések száma eléri majd a 11500-at. Ebből a június 16-i viharok után 2004, míg a június 27-i események után 3069 kárbejelentés érkezett.
A legtöbb káresemény az Aegon ügyfélkörén belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt, ahonnan 3386 kárt, míg Borsod-Abaúj-Zemplénből 1144 igényt regisztráltak. Győr-Moson-Sopron és Nógrád megyéből érkezett a legkevesebb kárbejelentés, mindkét megyében száz alatti maradt az esetek száma. A leginkább érintett települések listáját Budapest vezeti, 670 bejelentett kárral, majd Kisvárda, Mátészalka, Ajak és Nyíregyháza következik, a négy Szabolcs megyei településről összesen mintegy 1200 kárbejelentés érkezett.
Vihar, felhőszakadás, beázás és villámcsapás – sorrendben ez a károk megoszlása, de említést érdemel a jégverés is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.