Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A képek csupán illusztrációk, a műszaki adatok pedig tájékoztató jellegűek? Akkor inkább nézzen körül máshol.
Egy elektronikus kereskedelmi szolgáltatást is nyújtó – meg nem nevezett – veszprémi céggel szemben nyert nemrég pert a Veszprém Megyei Főügyészség.
A főügyészség azért támadta meg a cég weboldalán közzétett, és az általános szerződési feltételek részét képező figyelmeztetéseket, mert azok szerint a forgalmazott termékekről a honlapon megjelent egyes képek csupán illusztrációk, illetve a honlapon megjelenő, a termékre vonatkozó műszaki adatok, egyéb közlések csupán tájékoztató jellegűek, melyek megfelelőségéért, teljességéért a cég nem vállal felelősséget.
Márpedig ezáltal a vállalkozás a honlapján közöltektől eltérő tulajdonságú termék kiszállításával is teljesíthette a megrendeléseket, és erre az esetre a felelősségét is kizárta.
A főügyészségnek az sem tetszett, hogy a szolgáltató által írt szerződés szerint ő maga azt egyoldalúan, akár indok nélkül módosíthatta, sőt a nem egyértelmű megfogalmazás miatt az egyoldalú szerződésmódosítás a már korábban létrejött szerződéseket is érinthette.
Nem ez az egyetlen gond a webáruházakkal, egy nemrég elvégzett vizsgálat minden érintettnél talált valamilyen jogsértést.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.