Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint nem sikerült megállapodni a Metro áruházlánc vezetőségével a 2020-as alapbérről, így lényegében a dolgozókra van bízva, elfogadják-e a cég ajánlatát. A Metro szerint akkor fognak tájékoztatást adni a tárgyalások eredményeiről, ha lesznek ilyenek.
Nem köttetett bérmegállapodás a Metrónál, mert az alapbér tekintetében nem tudtunk olyan közös nevezőre jutni, amit mindenkét fél elfogadna - mondta a Napi.hu-nak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ).
Az egyeztetések végén már havi bruttó 3-4 ezer forintos különbségeken ment a vita, hogy azt megadja-e a munkáltató, vagy sem, ám végül nem adták meg. Ezután a szakszervezet tárgyalódelegációja felállt az asztaltól és a tárgyalást befejezettnek tekintették. “Ennél tovább nem tudunk jutni tárgyalásos úton és csak abban az esetben fogunk visszaülni, ha ehhez felkérést, illetve tömegtámogatást kapunk a munkavállalóktól” - mondta Karsai. Így a két partner lényegében a dolgozókra bízta, hogy az ajánlatot elfogadják-e.
Mészáros Beatrix, a Metro marketingigazgatója a következőket írta a lapnak: "megállapodtunk abban, hogy a szakszervezettel történő tárgyalások ezen szakaszában egyik fél sem kommunikál. Biztosak vagyunk benne, hogy ahogy a Metro vezetősége, úgy tárgyaló partnerünk is ehhez tartja magát. Természetesen a tárgyalások eredményéről, amint meglesznek, tájékoztatást fogunk adni".
Karsai szerint a Metro csütörtökön közleményben adta hírül munkavállalóinak, hogy az eredeti bérajánlatát kívánja érvényesíteni - vagyis azt amellyel a tárgyalások kezdetén előállt és amelyet a szakszervezet elutasított. Ez átlagosan havi bruttó 212 ezer forintos alapbért jelent az áruházi dolgozóknál, de mivel a nagykereskedelmi-láncnál 13. és 14, havi bért is fizetnek, ezért ténylegesen havi bruttó 247,3 ezer forintnak felel meg. (Bizonyos - például pénztárosi - munkakörökben ennél némileg magasabb bérszínvonal is elérhető.)
Eladta három ingatlanát a Metro Magyarországon
Egy osztrák ingatlanfejlesztő cég vásárolta meg az ingatlanokat. Az ígéretek szerint a vásárlók semmit sem fognak ebből érezni, mivel a Metro egyből vissza is bérelte az épületeket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.