Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A háztartási fertőtlenítők forgalma így is megháromszorozódott az előző év azonos időszakához képest.
Vége a nagy bolti rohamoknak: a március 23-29. között elért kiskereskedelmi forgalom több mint 30 százalékkal elmarad az egy héttel korábbi teljesítményhez viszonyítva – írta közleményében a Nielsen.
A piackutató által vizsgált időszakban a hiper-, szupermarketekben és drogériákban az élelmiszerek és vegyi áruk forgalma 39 milliárd forintot tett ki, ami csupán 4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
A kereslet mérséklődését jelzi az is, hogy a vizsgált héten a vegyi áruk még mindig slágerterméknek számítanak, példaként a háztartási fertőtlenítőket és a vitaminokat említették, előbbiek forgalma megháromszorozódott, de utóbbiakból is két és félszer több fogyott az átlagnál az előző év azonos időszakához képest.
A készletfelhalmozás eredményeként viszont azt tapasztalták, hogy bizonyos tartós élelmiszerek, mint a száraztészta és az étolaj forgalma konszolidálódik.
A közlemény szerint a trend azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány kezdetén tapasztalható pánikot és a készlethiány miatti félelmeket felváltotta a megfontolt bevásárlás. A forgalomingadozáshoz részlegesen hozzájárul az életkor szerinti sávos bevásárlási lehetőség március 27-i bevezetése, illetve, hogy egyes kereskedők szűkített nyitvatartással működnek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.