EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A 24.hu több olyan céget is talált, amely ugyan beadta az állami mentőövhöz szükséges igénylést, de azóta is csak várnak. Vidéken más a helyzet.
Míg a vidéki településeken gyorsabb az állami bértámogatáshoz szükséges dokumentumok elbírálása, a fővárosban érzékelhetően lassabb a folyamat – ez derül ki a 24.hu beszámolójából, amelynek három fővárosi cég is ugyanerre panaszkodott.
A lap emlékeztet rá, hogy a kormányrendelet szerint nyolc munkanapja van a kormányhivatalnak arra, hogy megvizsgálja, megfelel-e a feltételeknek az igénylés. Arra ugyanakkor, teszik hozzá, már nincs határidő, hogy mikor döntenek a kérelem elutasításáról vagy a támogatás nyújtásáról.
A cikkben előbb egy irodatechnikával foglalkozó fővárosi kisvállalkozás ügyét hozzák fel, amelynek könyvelője szerint három hete várnak az elbírálásra. (A cégnél dolgozók munkaidejét a vírussal jött gazdasági nehézségek miatt a felére kellett csökkenteni.)
A könyvelő elmondása szerint ez idő alatt kétszer is felhívta a fővárosi kormányhivatalt, ám mindkétszer azt a választ kapta, hogy nem győzik az igénylések feldolgozását, annyian fordulnak hozzájuk. Azt meg sem tudták mondani, mikor bírálhatják el az iroda igénylését.
Az érintett megosztotta, hogy egy ugyanilyen profilú cég is a lassú ügyintézésre panaszkodott, amely ugyanúgy bértámogatást igényelt, és ugyancsak a fővárosi kormányhivatalhoz adta be a papírokat. Ezzel szemben vidékről egész más jelzések érkeznek:
a könyvelő elmondása szerint ottani céges ügyfelei nem tapasztaltak várakozást, “flottul mennek a dolgok”.
A 24.hu egy harmadik, szintén budapesti cégről is ír. Ott április végén kértek bértámogatást, ám a lap szerint azóta sem történt semmi. A cég vezetője megosztotta: márciusban-áprilisban a dolgozók 30–40 százalékát elküldték, a megmaradtaknak pedig május 1-jétől a felére vették le a munkaidejüket, hogy túl tudjanak élni.
A lap hozzáteszi, hogy a pénz nem vész el, tehát ha később is jön, azt akkor is megkapják az arra jogosultak.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.