Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy olyan cég oktatóvideóit használják az előképzésen, amelyik már 3 éve is befutó volt egy állami közbeszerzésen.
A járvány miatt munkanélkülivé válók számára találta ki a kormány az állami online informatikusképzést, amivel új szakmát szerezhetnek a jelentkezők. Ennek előfeltételéül szabtak egy nyolchetes képzést, ami után belevághatnak a sikeres vizsgázók a kódolások tanulásába.
Az Index azt próbálta kideríteni, melyik céget bízzák meg az előképzéssel, a videós anyagok elkészítésével, illetve a vizsgák kiértékelésével.
A kormány előállt egy félkész dologgal, de ingyen van, tessék regisztrálni!
Hasznos dolog az ingyenes állami informatikai alapoktatás, de programozó ettől senkiből sem lesz, a karrierváltáshoz kevés. A kormány azt ígéri, fognak ráépülni szakképzések, de egyelőre nem tudni, milyenek és milyen keretek közt. Mindenesetre elkezdeni, kipróbálni nem árthat.
A lap az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól azt a választ kapta, hogy az előképzést az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) bonyolítja le. Az IKK vezetője azt mondta, hogy az alapozó képzést a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal közösen szervezi különböző feladatok mentén.
Konkrétumokat nem árultak el, az pedig nem volt túl életszerű, hogy az alapvetően adminisztrációs feladatokat ellátó állami intézmények maguk csinálnák a képzést.
Végül az előképzés oktató anyagaiból derült ki, hogy a Training360 Kft. nevű cég videóit használják, feltüntették a logójukat és a videókon szereplők is gyakran céges pólót viselnek. Az Index a vállalkozással kapcsolatban azt írja, hogy egyszer már furcsa körülmények között elnyert egy állami tendert: a Training360 úgy nyerte meg a 2017-ben meghirdetett informatikai képzés lebonyolítását, hogy övék volt az egyetlen érvényes ajánlat.
Az egyelőre nem derült ki, hogyan választották ki a céget a képzésre és mennyi pénzt fizet mindezért az állam. Ennek a lap szerint semmi nyoma az uniós tenderkeresőn, pedig a program száz százalékban uniós támogatásból valósult meg a GINOP-6.2.8-20 program keretében.
Az Index megkereste a Training360-at is, ők azt válaszolták, hogy ők is csak annyit tudnak a képzésről, amennyi a hivatalos tájékoztató honlapon fent van.
Hétfő délután közleményt adott ki az ITM a képzésről. Az minisztérium azt állítja ebben, hogy "a tananyagtartalmat a legnagyobb hazai képzők térítésmentesen ajánlották fel a program számára. Az alapozó program állami infrastruktúrán keresztül valósul meg, európai uniós forrás felhasználása nélkül."
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.