Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Április végén már 330 ezren kerestek munkát. A számuk egy hónappal korábban 281 ezer volt, egy éve pedig 155 ezer.
Az operatív törzs keddi tájékoztatóját Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kezdte azzal, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásról beszélt. Mint ismertette, mostanáig 7200 vállalkozás pályázott, amit 95 ezer embert érint. A munkavállalóknak így átlagosan 167 ezer forintos támogatás jut.
Azt is elárulta, hoggy
a regisztrált álláskeresők száma 330 ezer volt április végén.
Emiatt – magyarázta – „haladni kell tovább” a munkahelyteremtésben, a munkahelyek megtartásában. Emlékeztetett, hogy újabb programot indítanak, ezúttal a munkahelyteremtést célozva, amelynek keretösszege 80 milliárd forint.
A koronavírus miatti vészhelyzet bejelentése után elbocsátási hullám kezdődött az országban. Idén márciusban még csak 281 ezer volt a nyilvántartott munkanélküliek száma, április közepén viszont már 320 ezer, a következő két hétben pedig további 10 ezer ember veszítette el az állását.
A márciusi adatok szerint a munkanélküliek közel fele egy fillér támogatást sem kap az államtól, közülük akkor csak 151,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra.
2019. áprilisa és júniusa között – egy évvel a mostani 330 ezres szám előtt – mindössze 155 ezer álláskereső volt az országban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.