Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
És vélhetően jóvá is hagyják.
Draskovics Tibort, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának elnökét, volt minisztert a Klubrádió kérdezte a Lánchíd ügyéről. A híd körül a Fidesz és a kormány szerint csak a szerencsétlenkedés megy, Draskovics azonban úgy látja, ez nem igaz, a tények mást mutatnak.
A volt miniszter szerint a Tarlós István vezette főváros jóváhagyott ugyan egy közbeszerzési kiírást, de akkor a rendelkezésre álló összeg kétszereséért vállalták volna el a kivitelezők a Lánchíd felújítását. A BKK most januárban mondta ki, hogy ezek a feltételek nem elfogadhatóak, de így gondolta az előző vezetés is, egyszerűen túl drága volt.
Draskovics a műsorban önmagának tette fel a kérdést, hogy: mit lehet ilyenkor tenni? Meg lehet próbálni újra kiírni ugyanazt a tendert, hátha valami csoda folytán lejjebb mennek az árak, ő azonban ennek nem híve. A másik megoldás, hogy alaposan átgondolják, mi legyen a kiírás műszaki tartalma, azért, hogy minden, ami fontos a Lánchíd tartós, jó színvonalú megőrzéséhez, megvalósuljon, de semmi olyan ne, amire viszont nincs fedezet. Ez utóbbi elképzelésben nincs benne a Váralagút és a 2-es villamos megállójának felújítása.
A BKK igazgatótanácsának elnöke a műsorban elmondta:
annyira az utolsó simításoknál tartanak, hogy a közlekedési cég igazgatósága a jövő héten tárgyalja, és szerinte jóvá is hagyja a közbeszerzési kiírás tervezetét. Ha a jóváhagyás megvan, akkor már csak a jogi procedúra van hátra.
Kiderült az is, hogy mivel nagy értékű, nemzetközi közbeszerzésről van szó, meg kell jelentetni az Európai Unió közbeszerzésekkel foglalkozó kiadványában. Ennek van némi átfutási ideje, de a döntés után néhány napon, legfeljebb egy héten belül megjelenik a kiírás.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.