Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Felemás teljesítményt értek el az üzleti életben a magyar labdarúgók tavaly. Volt viszont, akinek kifejezetten jól sikerült az esztendő.
Az Mfor.hu részletesen is megnézte, hogyan teljesítettek azok a cégek tavaly, melyekhez (volt, illetve jelenlegi) élvonalbeli labdarúgóknak van közük, például azért, mert tulajdonosok benne. Az eredmény a lap szerint felemás: egyeseknél csak a gondok gyűltek, mások viszont kedvező pénzügyi irányt vettek.
A lap összesen 15 céget vizsgált meg, és a következőket találta:
A portál ugyanakkor jól teljesítő vállalkozásokat is talált.
A legnagyobb árbevételt, 685,5 millió forintot Tőzsér Dániel cége, a Rosegold Ingatlanfejlesztő Kft. érte el tavaly. Ez azért is érdekes a portál szerint, mert korábban csak 98,5 millió forint folyt be a Rosegold kasszájába, vagyis most meghétszerezték a bevételt. Mivel azonban mikrogazdálkodóról van szó, nem kötelező kiegészítő mellékletet leadniuk, így nem derül ki, minek köszönhető a látványos megugrás.
A Rosegold eredményeitől közel 100 millióval marad le Szalai Ádám OLS-Omega-Laser-Steeltec Kft.-jének bevétele, amely 573,2 millió forintra tehető. Ez egy fémmegmunkálással foglalkozó cég, amely az Mfor.hu szerint évek óta hibátlanul működik (ráadásul ez nyújtotta az összes vizsgált cég közül az egyik legjobb teljesítményt 2019-ben), igaz, 2018-hoz képest kicsit gyengébb számokat találni a beszámolójában. Az OLS-nél a tartozások állománya 10 millió forinttal 671,9 millióra emelkedett, ugyanakkor a saját tőkét tekintve stabil a cég helyzete. A kiegészítő mellékletben foglaltak arra engednek következtetni, hogy Szalai Ádám tavaly szintén jelentősebb összegű kölcsönt nyújtott a cégnek – írták.
Szalainak egyébként egy másik érdekeltsége is van, az ingatlan adásvétellel foglalkozó Szalai Brothers Kft., de ez tevékenységét nézve alvócégnek nevezhető a portál szerint. Ezt abból szűrték le, hogy egy forint árbevételt nem termelt, a minimális ráfordítások 766 ezer forintos veszteséget eredményeztek, és mostanra a tőke is elfogyott.
A legnagyobb profitot Torghelle Sándor és Juhász Roland közös cége könyvelhette el, a TS&JR Property Kft. 20,99 millió nyereséggel zárta 2019-et. Osztalékfizetés viszont sem itt, sem Szalai OLS-énél nem történt.
A legrégebbi cég Böde Dánielé, akinek egyetlen gazdasági érdekeltsége van: a Felkov Bt.-t 1998-ban alapították zöldség-gyümölcs kiskereskedelemmel kapcsolatos tevékenységgel. A Bt. tavaly 12,2 millió forint bevételt tudott elkönyvelni, de csak minimális, 69 ezer forintos nyereséget sikerült elérnie. A probléma azonban nem is ezzel van, hanem a cég tőkeerősségével: a saját tőke ugyanis 2019 végén komoly mínuszban volt, 4,4 millió volt a tőkehiány.
Dzsudzsák Balázs érdekeltségeinek száma háromra nőtt tavaly, ezek közül a Rába Medical Center Kft. teljesített jobban. A cég humán egészségügyi ellátással foglalkozik, a focista tavaly szállt be. Az Mfor szerint a céghez 37,1 millió forint árbevétel folyt be, amiből majdnem 11 milliós profit maradt év végére.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.