Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az olajcég vezérigazgatója egy olyan vállalkozásba szállt be, ami már évek óta veszteséges.
Egy lépéssel közelebb került egymáshoz a MOL vezérigazgatója és a cég által szponzorált MOL Fehérvár focicsapat: az Mfor.hu információi szerint az olajipari milliárdos üzletember idén július közepén többségi tulajdonos lett a VÁLL-EGON Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft.-ben, ahol Balogh Attila Levente a kisebbségi tulajdonos. Balogh Attila Levente 2013 áprilisa óta a MOL Fehérvár ügyvezető igazgatója.
Ez tehát azt jelenti, a klub ügyvezetőjének és a klub főszponzorának közös cége van. A VÁLL-EGON 2015 óta folyamatosan veszteséges, ennek ellenére Hernádi valamiért jónak látta beszállni.
Az újság felhívta a figyelmet arra, hogy Hernádi Zsoltnak nemcsak MOL Fehérvár FC ügyvezetőjével, hanem a tulajdonosával, Garancsi Istvánnal is van közös cége.
A Fehérvár FC Kft.-nél a szponzori és reklámbevételek 7,7 milliárdra emelkedtek 2019-ben a korábbi valamivel több mint 5 milliárd forint után. Így végeredményben 3,78 milliárdos nyereség jött ki év végén az előző évi 3,8 milliárd után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.