Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Fontos változás, hogy a kkv-k és az egyesületek mellett már nonprofit kft.-k is igényelhetik a maximum 10 millió forintos hitelt.
A Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) beérkezett vállalkozói igények alapján április 12-től azok a 2019-ben alapított vállalkozások is igényelhetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, amelyek az alapítás évében pozitív üzemi eredményt értek el. Az MFB hétfői tájékoztatása szerint emellett több más feltételt is módosítottak, így még több mikro-, kis- és közepes vállalkozás (kkv) igényelhet kamatmentes kölcsönt a koronavírus-járványt követő újraindítási célokhoz.
A módosítások között említette a bank, hogy a kkv-k és az egyesületek mellett már nonprofit kft.-k is igényelhetik a maximum 10 millió forintos hitelt. Fontos változás az is, hogy a 2021. március 8. előtti időszakban történt 50 százalékos, vagy azt meghaladó mértékű tulajdonosváltás már nem kizáró ok a hitel felvételénél, az ilyen jellegű tranzakciók csak ezt a dátumot követően nem engedélyezettek a hitelfelvétel szempontjából.
Miért bünteti a kormány a kezdő vállalkozásokat?
Magukra maradtak azok a vállalkozók, akik 2019. január 1-je után vágtak bele az üzletbe, mivel a kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által is javasolt Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön csak annak jár, akinek a teljes 2019-es éve nyereséges volt. Sokan bértámogatásra sem jogosultak, mert katás vállalkozók. Fogyasztószalontól és vidámparktól az utasellátóig sok a panasz.
Kiemelték továbbá, hogy az egyszerűbb és átláthatóbb kitöltés érdekében külön kölcsönkérelmi nyomtatvány készült az egyéni vállalkozói hiteligénylőknek, illetve a gazdasági társaságoknak. További könnyebbség, hogy ingatlanfedezet nyújtása esetén elég az ingatlan könyv szerinti értékét alátámasztó számviteli bizonylat benyújtása is. Az MFB jelezte továbbá, hogy a járványt követő újraindítás érdekében április 12-től újra megnyílik a korábban KKV Technológia néven ismertté vált hitelprogram „B” hitelcélja is, amely budapesti és Pest megyei megvalósítási helyek kivételével az egész országban igényelhető az MFB Pontokon.
A program megemelt keretösszegével újabb 34 milliárd forint áll rendelkezésre a cégek működési költségeinek finanszírozására, illetve a szükséges készletek beszerzésére. A korábban is rendkívül sikeres hitelprogram ügyletenként igényelhető maximális összege 80 millió forint.
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön és a KKV Technológia hitelprogram is fix nullaszázalékos kamatozású, a vállalkozásoknak csak akkora összeget kell visszafizetniük, amekkorát igényeltek. Járulékos banki költséget továbbra sem számítanak fel egyik hitelprogramnál sem, csak a szerződéskötéshez kapcsolódó közjegyzői díjra kell számítania az igénylőknek. Fontos ugyanakkor, hogy a két hitelprogram nem kombinálható, csak az egyik felvételére van lehetőség az azonos hitelcélok miatt – ismertette közleményében az MFB.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”