Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Négy év alatt 73 milliárd forintot kaptak kormányközeli vállalkozások az állami szerencsejáték-vállalattól.
Rendszeresen érkeznek hírek arról, hogy a Szerencsejáték Zrt. milyen NER-közeli cégeknek vagy szervezeteknek ad pénzt, most viszont a G7 összesítette is az elmúlt négy év ilyen szerződéseit. A portál úgy számolt: a Szerencsejáték Zrt. 2019 augusztusa óta 1012 szerződést kötött 123 milliárd forint értékben, ebből 73 milliárd forint NER-közeli cégekhez került.
Ez több pénz, mint amennyit a lottóötösökre ugyanennyi idő alatt kifizettek – a négy év 22 telitalálata együttvéve 33,4 milliárd forintot ért. (Azt természetesen a G7 is hozzáteszi, hogy a 73 milliárdos szám nem a tiszta profit, mert a cégek még szoktak munkát is végezni jó esetben, ami nem ingyen van.)
A legnagyobb nyertes a kormánykommunikáció pályázatain sorozatban nyertes két cég, a New Land és a Lounge Design, mindkettő Balásy Gyuláé. Velük 2021-ben kötöttek 2024 végéig szóló 35 milliárd forintos szerződést – így jött ki az, hogy például 2022-ben a teljes magyarországi reklámpiac 3 százalékának megfelelő összeget garantált ez a szerződés.
A második legtöbb pénzt a Scientific Games nevű cégnek adták – mivel a vállalat profilja szerencsejátékok technikai és szakmai hátterének szolgáltatása, itt nyugodtan elhihetjük, hogy a négy év alatti 26 milliárd forint a szerencsejátékokra megy el.
A listán a harmadik a Hung-Ister, ami egykor a Simicska-birodalomhoz tartozott, ma már a KESMÁ-é, mögötte jön a 4iG a sorrendben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.