szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jó drágán adta el, és ki is söpörte a Nehéz Kő Kft. kasszáját Orbán Győző, amikor eladta a céget a család bizalmi emberének. A korábban milliárdos bevétellel büszkélkedő vállalkozást hiába vette meg az új tulajdonos, neki már csak veszteséget termel, a cég felett már a felszámolás árnya lebeg.

Felszámolás árnya lebeg Orbán Győző (borítóképünkön) egykori aranytojást tojó cége, a két éve a család bizalmi embere, Bihari Lajos érdekeltségébe került és időközben FuvarozNak Kft. névre átkeresztelt egykori Nehéz Kő Kft. felett – írja az Mfor.hu.

A lap pikánsnak nevezi, hogy a vevő, a Bihari Lajos és Orbán Viktor testvére, Orbán Áron által közösen alapított NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi Zrt. 750 millió forintért vásárolta meg a vállalkozást, az akkor még MKB Bank néven futó pénzintézettől kapott hitelből (amellyel 840 milliós jelzálog került rá), miközben Orbán Győző a vételáron kívül osztalékot is felvett a cégből, összességében 800 millió forint bevételre szert téve.

 

Eladta egyik cégét Orbán apja

Megvált egy jól prosperáló cégétől Orbán Győző, aki a tranzakcióval tisztán 800 millió forinthoz juthatott.

A korábban milliárdos nagyságrendű bevétellel rendelkező társaság azonban mélyrepülésbe kezdett az új tulajdonosnál: míg 2020-ban, Orbán apja tulajdonában még 1,2 milliárd forintos bevételre tett szert a vállalkozás, az új tulajnál 2021-ben már csak 317,8 millióra futotta, 2022-ben pedig már csak 138,2 millióra, és persze nőni kezdett a veszteség is, ami 2021-ben -197 millió, 2022–ben -66,4 millió volt.

A tulajdonos azonban úgy tűnik, elengedné a drágán megvásárolt, de csak veszteséget termelő céget: a tavalyi beszámolóban már arra utal, hogy akár felszámolásra is sor kerülhet.

 

Az Orbán család hét év alatt 15 milliárdnál is többet keresett a cégeivel

A nyereség egy része biztosan állami, illetve uniós pénzekből származott.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!