Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kiadásokat alaposan megfogták az MBH-nál, és megérkezett a Fundamenta ügyfélállománya is.
49 milliárd forint nyereséget ért el az MBH Csoport az idei első negyedévben, ez az adózás utáni eredmény több mint duplája a 2023. január–márciusi 22 milliárd forintnak. A tőzsde honlapjára feltöltött beszámolóból az is kiderül, hogy a cég 17,4 milliárd forint bankadót és 12,7 milliárd forint extraprofitadót fizetett az idei első három hónapban.
A beszámolóval egyszerre elküldött sajtóközleményben arról írtak: azért lehetett ennyire jó eredményt elérni, mert „erős költségkontroll” volt, jóval az infláció alatt, 1,9 százalékkal nőttek csak a kiadások.
A cég lakossági hitelállománya 30, a lakossági betétállomány pedig 24 százalékkal nőtt, 2216, illetve 3166 milliárd forintra. Ezt részben az magyarázza, hogy az MBH-hoz került a Fundamenta 76 százaléka – erről a szerződést tavaly november írták alá, és idén március 27-én, azaz négy nappal a most bemutatott negyedév vége előtt zárták le a tranzakciót.
A vállalati betétállomány közel 17, a céges hitelállomány 3,4 százalékkal nőtt meg. A lízingekben pedig országos piacvezető az MBH, a piaci részesedése 25 százalék feletti.
Az MBH-ról úgy szokás írni, mint a Mészáros Lőrinchez köthető bank – a hivatalos céges papírok szerint a tulajdonrészek közel fele olyan magántőkealapoké, amelyek Mészároshoz köthetők, és mintegy 30 százalék az államé.
Hogy a céget hogyan rakták össze, azt itt mutattuk be:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.