Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A befektetők nyomására kénytelen lehet a tervezetthez képest jóval alacsonyabb cégértékkel a londoni tőzsdére lépni.
Január elején számolt be arról a HVG, hogy a kínai fast fashion piactér, a Shein Londonban lépne tőzsdére (IPO), miután az Egyesült Államokban tervezett IPO-ját visszavonta, mert amerikai törvényhozók aggodalmukat fejezték ki a Kínával kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatok és a dolgozók munkakörülményeit érintő problémák miatt.
A londoni tőzsdére lépés akár húsvétig is megtörténhet, azonban gyülekeznek a sötét felhők a vállalat fölött: befektetői nyomásra kénytelen lehet csökkenteni értékelését 30 milliárd dollárra, ami jóval alacsonyabb a 100 milliárd dolláros csúcsértéknél (2022-ben értékelték ennyire a céget, 2023-ban pedig egy tőkebevonási kör során 66 milliárd dollárban állapították meg az értékét) – írja a Bloomberg.
A cég komoly problémákkal néz szembe, főként az ellátási lánccal és a munkakörülményekkel kapcsolatos aggályok, valamint a globális kereskedelmi bizonytalanságok miatt. Donald Trump tarifapolitikája, különösen a 800 dolláros értéket el nem érő csomagok vámmentességét érintő, úgynevezett de minimis szabály eltörlése szintén csapást mérhet a Shein és a másik, filléres termékeket kínáló kínai óriás, a Temu üzleti modelljére.
A kínai alapítású, de szingapúri központú Shein gyors növekedését olcsó divattermékeinek köszönheti, és befektetői között szerepel több nagy nemzetközi alap is. Az IPO előkészületei során a vállalat értékelése már fokozatosan csökkent, jelezve a befektetői bizalom megingását.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.