Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkeresésünkre a Lidl Magyarország megerősítette, hogy a decemberben megnyitott áruház egyik munkavállalója lett rosszul, majd hunyt el hétfő reggel. Az üzlet a holttest elszállítását követően nyitott ki.
Elhunyt az érdligeti Lidl egy munkavállalója, a haláleset miatt hétfő reggel több órára bezárták a decemberben megnyitott áruházat. A bezárásról először Révész Gabriella érdi önkormányzati képviselő írt a közösségi médiában, ekkor még csak annyit lehetett tudni, hogy az üzlet technikai okok miatt nem fogad vásárlókat. Az Érdiszemmel blog bejegyzése szerint szemtanúk helyi csoportokban arról számoltak be, hogy alig negyedórával a nyitás után rendőrségi járőrautót és temetkezési vállalkozó autóját látták az üzlet előtt, azt ekkor azonban még nem lehetett tudni, hogy vásárló vagy áruházi dolgozó vesztette életét.
Megkeresésünkre a Lidl Magyarország közölte, hogy az áruház egyik munkavállalója lett rosszul, majd hunyt el nem sokkal később. „Az üzletben dolgozó kollégák azonnal megkezdték az újraélesztést, és hívták a mentőket, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek, de sajnálatos módon munkavállalónk életét már nem tudták megmenteni. Az áruházat, mivel annak területén történt a haláleset, kegyeleti okokból nem nyitották ki. A holttest elszállítását követően, 8:45 órakor, az áruház ismét megnyitotta kapuit a vásárlóközönség előtt. A Lidl Magyarország osztozik a család és a közvetlen munkatársak fájdalmában” – közölte a cég a válaszában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.