Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A cég körülbelül 1,5 millió iPhone-t szállított Indiából az Egyesült Államokba külön chartergépeken, hogy megelőzze Donald Trump elnök vámjainak hatályba lépését.
Az Apple a Reuters szerint „nyomást gyakorolt” az indiai légügyi hatóságokra, hogy a déli Tamil Nadu államban található csennai repülőtéren a vámkezelési időt 30 óráról hat órára csökkentsék. A reptér „zöld folyosó” rendszere a kínai példát követi, amelyet az Apple már ott is alkalmaz – tette hozzá a hírügynökségnek nyilatkozó forrás.
Március óta hat, egyenként 100 tonna kapacitású teherszállító repülő indult útnak Indiából, az egyik épp akkor, amikor az új vámok életbe léptek – erősítette meg egy indiai kormányzati tisztviselő is. Az Apple és az indiai légiközlekedési minisztérium nem válaszolt a Reuters megkeresésére.
Az iPhone 14 csomagolt súlya körülbelül 350 gramm, így a 600 tonnás szállítmány nagyjából 1,5 millió készüléket jelent, beleértve a csomagolás tömegét is.
Az amerikai techóriás ezzel a lépéssel igyekszik megkerülni a Kínából származó importtermékeket sújtó, akár 125 százalékos vámot, és inkább növeli készleteit az Egyesült Államokban – közölte több forrás a Reutersszel.
Elemzők arra figyelmeztettek, hogy az iPhone-ok ára jelentősen emelkedhet az USA-ban, mivel Apple továbbra is nagymértékben függ a kínai gyártástól. Ezzel szemben az Indiából származó importokat csak 26 százalékos vámtétel sújtja – vagyis sújtaná, hiszen Trump szerdán 90 napos haladékot rendelt el (Kínát kivéve) a kereskedelmi partnerekkel szemben hozott intézkedések hatályba léptetésére.
Az Apple 220 millió iPhone-t ad el évente, ennek jelenleg körülbelül a 20 százaléka érkezik Indiából, a többit továbbra is Kínában gyártják. A mostani csúcsmodell, az iPhone 16 Pro Max ára az amerikai piacon 1599 dollár, ez a Kínával szemben életben lévő 125+20 százalékos vámtarifa mellett 3900 dollárra növekedne (ha Kínából importálnák).
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.