Gyermekvédelmi hivatal után irodaház lesz a magyar szeszgyáros budai szecessziós villája
Az épülethez 2,5 hektáros telek tartozik, az ára sok milliárd forint lehet.
Az épülethez 2,5 hektáros telek tartozik, az ára sok milliárd forint lehet.
Alig egy napot élt meg a Halászbástya elé felállított kordon, amivel a bevételeit növelte volna a Budavári Önkormányzat. A pesti panorámát gyászosan fekete leplekkel eltakaró lezárást akkora felháborodás övezte, hogy a felállításáról szóló önkormányzati javaslatot eredetileg jegyző Böröcz László I. kerületi polgármester egy nap után eltávolíttatta. De mivel járhatott volna, ha marad, és milyen problémákra hívja fel a figyelmet a történet?
A japán Nippon Steel megvette volna a US Steelt.
A svájci-ír tulajdonú Fornetti csaknem teljes vezetősége lecserélődött.
Gyakorlatilag nem maradt a Postán kívül magyar cég a csomagkiszállítási szegmensben – a konszolidáció éve volt 2024 magyar a piacon, több kisebb céget is bekebeleztek a tőkeerős nemzetközi szolgáltatók. A közel hatezer automata több mint 80 százaléka két nagy szereplő kezében összpontosul.
A paksi önkormányzat már el is adta a gigaberuházás melletti telket.
111 ezer magyar dolgozik külföldön.
Paár Attila új cége akár komolyabb paksi bevetésre is kész lehet, sok tevékenységi köre van.
Meglehetősen furcsa Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye. Amely egyébként Mészáros Ágnes kartellügye is, 2022-ben, a válás előtt még érdekelt volt férje cégében. A szóban forgó közbeszerzést Mészáros Lőrinc érdekeltsége nyerte, a kartellező exvő ajánlata a bírálatig sem jutott. A legfurcsább, hogy az amúgy közbeszerzésbajnok Homlok Zsolt miért pont a válás környékén “buktatta le magát”. Gyanítható, hogy a jogállam kicsavarásával kiosztott NER-büntetésről van szó.
Még mindig nem nyújtottak be kérelmet, hogy boltot nyithassanak.
Korszerű üzem és konyha, vendéglátó helyiség és egy lakás. Nem is tűnik soknak az ár.
Havi bruttó 521 ezer forintot keres majd minden új belépő eladó vagy pénztáros az Aldinál a 8 százalékos emelés után. A régiek akár 721 ezer forint bruttóval is számolhatnak.
2025 elején közel hetven új nyilvános EV-töltőt adnak át Magyarországon, ebből több mint félszáz uniós forrásból létesül, miután lejár az EU-s töltőtelepítési pályázatok első körének teljesítési határideje. Majd pár hónapra rá már a második körben vállalt töltőket kell üzembe helyezni. Összesen öt kör van, 2026 végéig tartó átadásokkal. Közben mozgásban van a magyar pályázat is, ami 2028-as átadásokkal folytathatja a megkezdett utat, ez a projekt a vidéki vakfoltokra telepítene töltőket, egyelőre harmincöt településre, de a pályázat kiírói végül több mint 100 helyszínnel számolnak.
Éves szinten 10 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre 2025-ben a Spar, a pénztárosok és eladók alapbére havi bruttó 30 ezer forinttal nő. A részleg- és áruházvezetők legalább 455 ezer bruttót keresnek majd, de olyan is lesz, aki közel egymilliós bruttó havi bérrel számolhat.
Vezérigazgató-helyettesi posztot hoztak létre, aki az űr- és a védelmi fejlesztésekért is felel majd.
Több vonalon is műszaki hibák nehezítik a közlekedést, Piliscsaba és Esztergom között vonatok helyett buszok járnak.
2023 óta nem termel a Vágóhíd utcai gyár, most be is zárja a veszteséges üzemet az ukrán Roshen.
A koncessziós rendszer 2013-as bevezetése óta nem volt ilyen kevés dohánybolt, mint 2024-ben, a dohánybolt nélküli települések száma pedig megközelítette a 700-at.
Ennek is vége van, nem csak az évnek.